Külföld

Lőttek a svéd és a finn NATO-csatlakozásnak

Recep Tayyip Erdogan patrióta világnézete, muszlim hite és legfőképpen az a törekvése, hogy a nyugati érdekek ellenében hazáját regionális hatalommá fejlessze, okot adott a „haladár” államoknak, köztük Svédországnak és Finnországnak, hogy démonizálják a török elnököt.

Lőttek a svéd és a finn NATO-csatlakozásnak
Tavaly novemberben még katonai tiszteletadással fogadták Ankarában Ulf Kristersson svéd miniszterelnököt. Akkor még több remény volt a megállapodásra
Fotó: AFP/Adem Altan

Nagyon úgy néz ki, hogy sem Svédország, sem Finnország nem lesz egyhamar a NATO tagja. Ez most már Törökországon múlik, amelynek parlamentje nem hajlandó ratifikálni azt a megállapodást, amelyet Ankara Stockholmmal és Helsinkivel kötött. Márpedig a nyugati védelmi szervezet összes tagállamának a hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy egy új ország bekerüljön a NATO-ba.

A törökök elsősorban Svédország magatartását kifogásolják, mert az egyezség szerint az északi államnak – itt van több befogadott – ki kell adnia Törökországnak azokat a személyeket, akiket az ankarai hatóságok azzal vádolnak, hogy az ország délkeleti részén tevékenykedő Kurd Munkáspárt (PKK) kötelékében terrorcselekményeket követtek el.

Recep Tayyip Erdogan a minap világossá tette, hogy  ha nem adják ki azokat, akiket Törökország terroristának tart, akkor nem fogják jóváhagyni a svédek NATO-csatlakozási kérelmét. A török elnök szerint a svédeknek 130 embert kéne kiadniuk Törökországnak ahhoz, hogy az ankarai parlament jóváhagyja a csatlakozási igényüket, de ezt eddig nem tették meg.

A PKK-t az Egyesült Államok, az Európai Unió és természetesen Törökország is terrorszervezetnek tartja, amelynek célja, hogy Törökország délkeleti részét leszakítsa, és ott önálló kurd államot hozzon létre. A PKK nemcsak szeparatista, hanem egy marxista– leninista szervezet is, amely az elképzelt államukban egypártrendszert valósítana meg.

Csakhogy a két északi állam az elmúlt évtizedekben sorra adta meg a politikai menedékjogot azoknak a kurd személyeknek, akik ellen a török hatóságok terrorizmus vádjával körözést adtak ki. Stockholm és Helsinki azonban folyamatosan megtagadta kiadatásukat, részben a baloldali ideológiának alárendelve a nemzetközi jogot, részben pedig azért, mert Erdogan patrióta világnézete, muszlim hite és legfőképpen az a törekvése, hogy a nyugati érdekek ellenében hazáját regionális hatalommá fejlessze, ürügyet adott a „haladár” államoknak, köztük Svédországnak és Finnországnak, hogy démonizálják a török elnököt.

Most pedig egyik napról a másikra eleget kellene tenniük annak a török elvárásnak, hogy adják ki azokat a személyeket, akiket, bár tisztában voltak vele, hogy erőszakos cselekményeket hajtottak végre hazájukban, mégis oltalmaztak, csak azért, mert Erdogan ellenségei.

Az esetleges leendő tárgyalások légkörét alaposan megmérgezi, hogy bár az EU terrorszervezetnek tartja a PKK-t, ennek ellenére sorozatosan engedélyezi a PKK szervezte tüntetéseket Nyugat-Európa nagyvárosaiban. Egy ilyen minapi tüntetésen a svéd fővárosban kurd demonstrálók, a török elnököt ábrázoló életnagyságú bábut lábánál fogva felakasztottak, azzal vonultak fel a hatóságok szeme láttára.  

Dühödt és felháborodott reakció érkezett Ankarából, és persze azt a következtetés is levonták Törökországban, hogy Svédországban a helyzet mit sem változott. A török elnöki szóvivő még meg is fenyegette Stockholmot, hogy így nemigen számíthat előrelépésre a NATO-tagsággal kapcsolatban. Törökországban valószínűleg idén májusban parlamenti és elnökválasztás lesz. Addig bizonyosan nem lesz áttörés a kiadatási ügyben, annál is inkább, mert az ankarai parlament még napirendre sem tűzte a téma vitáját, és a törvényhozás a szavazás előtt egy hónapos szünetet is tart.  

Lehet ugyan azzal kalkulálni, hogy a választások eredményeként más összetételű parlament alakul Ankarában, de ez még messze nem biztosíték arra, hogy az új testület automatikusan meg is szavazza a két északi állam NATO-tagságát. A PKK ugyanis az elmúlt évtizedekben több tízezer embert ölt meg, egyes adatok szerint negyvenezret, más becslések szerint az áldozatok száma ennek a dupláját is elérheti. A hozzátartozók viszont elvárják, hogy a gyilkosokat felelősségre vonják, ez pedig annyira erős társadalmi nyomás, amelyet a következő török parlamentnek is figyelembe kell venni, akármilyen is lesz annak összetétele.   

Kapcsolódó írásaink