Külföld
Putyin azt mondta, csak a háborút akarják befejezni a katonai akciókkal

Beszédet mondott Szentpéterváron Vlagyimir Putyin orosz elnök. Putyin kijelentette: Oroszország ukrajnai akciói csak a 2014 óta zajló háború befejezését szolgálják. Az orosz veteránokkal találkozó elnök szerint Moszkva régóta tárgyalásokat szorgalmazott, azóta, hogy megállapodás született a kelet-ukrajnai területekről.
Ugyanakkor Putyin úgy látja, megállapodás helyett átverték őket. „Mindaz, amit teszünk a speciális katonai műveletek részeként, csak ennek a háborúnak a befejezését szolgálja” – jelentette ki Putyin, aki szerint a művelet az ezeken a területeken élő emberek védelmét célozza. Az orosz elnök újra kijelentette: szerinte Kelet-Ukrajna ősi orosz föld, és az ott élő oroszok érdekében léptek föl, a műveletekkel „demilitarizálni és nácitlanítani” akarták Ukrajnát, hogy az ne jelentsen veszélyt Oroszország számára.