Külföld

Vizsgálják a kaotikus amerikai kivonulást Afganisztánból

Válaszokat várnak az amerikai kivonulásról

Mintegy 2500 amerikai katona vesztette életét Afganisztánban egy olyan konfliktusban, amely az USA történetének leghosszabb háborúját hozta – írja a liner.hu.

A republikánus törvényhozók vizsgálatot indítottak az Egyesült Államok Afganisztánból való kaotikus katonai kivonulásának ügyében, ami lehetővé tette, hogy a tálibok azonnal átvegyék a hatalmat.

Ennek hatására több ezer kétségbeesett ember rohamozta meg a kabuli repülőteret, miközben voltak, akik a legnagyobb kétségbeesésükben az épp felszálló katonai gép kerekeire kapaszkodtak. Michael McCaul, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke pénteken közölte, levelet írt Antony Blinken külügyminiszternek az ügyben.

Levelében hírszerzési értékelésektől kezdve a tálibokkal folytatott kommunikációig számos iratot kért be. Abszurdnak és szégyenteljesnek nevezte, hogy Joe Biden kormánya továbbra is visszatartja a kivonulással kapcsolatos információkat – írja az Al Jazeera.

Tizenhárom amerikai katona halt meg 2021. augusztus 26-án a kabuli repülőtéren kívüli bombatámadásban. Ekkor a főváros már elesett, majd napokkal később az államszervezet összeomlott, annak ellenére, hogy az USA és a NATO-erők a két évtized alatt sok száz millió dollárt költöttek Afganisztánra.

Kapcsolódó írásaink