Külföld
Nem jó Görögországban újságírónak lenni
Európa Tanács: Aggodalomra ad okot a civileket és az újságírókat körülvevő ellenséges környezet Görögországban

A 46 tagot számláló Európa Tanács emberi jogi biztosa csütörtökön közzétett közleményében arra szólította fel a görög hatóságokat, hogy fordítsák visszájára a jogvédők és az újságírók munkáját aláásó tendenciát.
Dunja Mijatovic szerint az emberi jogok védelmezői lejárató kampányok célpontjaivá váltak, a civil szervezetek nehézkes bejegyzési eljárásai és az újságírókra gyakorolt indokolatlan nyomás aláásta az emberi jogok védelmét, és csökkentette a civil mozgásteret Görögországban.
„A menekülteket, menedékkérőket és migránsokat segítők, valamint az emberi jogokat védő és előmozdító aktivisták folyamatos kriminalizálása része ennek a görögországi tendenciának, amelyet az Európa Tanács más tagállamaiban is megfigyeltem” – fogalmazott.
Hangsúlyozta: minden államnak kötelessége olyan jogi keretet létrehozni, ami védi az emberi jogokat, és olyan környezetet biztosít, amely elősegíti a jogvédők és a civil társadalom munkáját. A jogvédők és a humanitárius szolgálatot végzők elleni fellépés összeegyeztethetetlen a nemzetközi kötelezettségekkel, továbbá elrettentő hatással van az emberi jogi munkára – figyelmeztetett.
Az Európa Tanács emberi jogi biztosa felszólította a görög hatóságokat, biztosítsák, hogy az emberi jogok védői és az újságírók biztonságban és szabadon dolgozhassanak azáltal, hogy kedvező környezetet biztosítanak munkájukhoz, és nyilvánosan elismerik a demokratikus társadalomban betöltött fontos szerepüket.