Külföld
Jair Bolsonaro elhagyta a kórházat Floridában

Nem sokkal az után, hogy Bolsonaro hívei Brasíliában lerohanták a legfontosabb középületeket, a volt elnök a floridai Orlandóban kórházba került.
A politikus hivatali idejének lejárta előtt két nappal családjával együtt az Egyesült Államokba repült, azóta Floridában tartózkodik.
Hétfőn felesége, Michelle Bolsonaro az Instagramon közölte, hogy férje kórházba került bélrendszeri panaszok miatt, amelyek összefüggésben állnak a 2018-as választási kampánya során elszenvedett szúrt sebével.
Brazíliai kezelőorvosa, António Luiz Macedo szerint Bolsonarónak bélrendszeri elzáródása lehet, de valószínűtlen, hogy műtétre lenne szüksége.
Bolsonaro eddig hat műtéten esett át, négy ezek közül közvetlen összefüggésben volt az ellene öt évvel ezelőtt elkövetett támadással.
A korábbi jobboldali brazil elnök több száz híve vasárnap megrohamozta az elnöki palotát, a kongresszus és a legfelsőbb bíróság székházát. A rendvédelmi erőknek csaknem négy órára volt szükségük ahhoz, hogy visszaszorítsák és eltávolítsák a rendbontókat.
Hétfőn Bolsonaro 1200 hívét vették őrizetbe, akik a főváros szívében sátoroztak, és az ideiglenes tábort felszámolták. A több mint két hónapja Brazíliában táborozó tüntetők katonai beavatkozást követeltek a megválasztott baloldali Luiz Inácio Lula da Silva elnök hatalomra kerülésének megakadályozása érdekében.