Külföld

Szijjártó Péter levélben gratulált az új kínai külügyi vezetők kinevezéséhez

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken levélben gratulált Csin Kang új kínai külügyminiszternek az előléptetéséhez, valamint Vang Ji eddigi kínai külügyminiszternek ahhoz, hogy kinevezték a Kínai Kommunista Párt központi külügyi bizottsága főhivatalának igazgatójává.

Szijjártó Péter levélben gratulált az új kínai külügyi vezetők kinevezéséhez
Szijjártó Péter levélben gratulált az új kínai külügyi vezetők kinevezéséhez
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Az új kínai külügyminiszternek írt levelében Szijjártó Péter üdvözölte, hogy az olyan, mérföldkőnek számító fejlemények sorában, mint Magyarország keleti nyitási politikája, az Egy övezet, egy út kezdeményezés, a Kína, valamint a Közép- és Kelet-Európa országai közötti együttműködés (KKKE), a két ország stratégiai partnerségének létrehozását követően tavaly év végén sikeresen megalakulhatott az Egy övezet, egy út kormányközi együttműködési bizottság is. Kiemelte a két ország közti átfogó partnerséget, valamint a kitűnő gazdasági és pénzügyi együttműködést, és a közvetlen légi járatok helyreállításának jelentőségét is.

Úgy vélekedett, hogy a két ország jelenleg jó pozícióban van a kapcsolatok továbbfejlesztéséhez. Hangoztatta, hogy Magyarország egyértelműen érdekelt Kína és az Európai Unió közötti észszerű együttműködésben, amely a kölcsönös tiszteleten alapul.

Szijjártó Péter reményét fejezte ki, hogy hamarosan személyesen is találkozik Csin Kanggal.

A magyar tárcavezető az új külügyi bizottsági vezetőnek írt levelében hangsúlyozta, hogy Kína és Magyarország jelenleg minden eddiginél erősebb kétoldalú kapcsolatokat ápol. Kiemelte a számos ágazatra – köztük a kereskedelemre, a befektetésekre, az oktatásra – és az emberek közötti kapcsolatokra, valamint a kapcsolatépítésre és a pénzügyekre is kiterjedő együttműködést, és köszönetet mondott az eddigi kínai külügyminiszternek az e téren tett személyes erőfeszítéseiért.

Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a jövőben is együtt dolgoznak majd Vang Jivel a kétoldalú kapcsolatok és a partnerség folytatódó kiterjesztésén.

Kapcsolódó írásaink