Külföld
Moldova ideiglenesen betiltott hat televíziós csatornát

A volt szovjet tagköztársaság vezetése azzal vádolta a csatornákat, hogy „helytelen, inkorrekt információkat” sugároznak Moldováról és az ukrajnai orosz hadműveletről – írta az MTI. A televíziós állomások közül néhány moldávul, néhány oroszul sugárzott, de mind Ilan Shor politikus-üzletemberhez kötődnek, aki 2019-ben elmenekült az országból Maia Sandu nyugatbarát elnök megválasztását követően. Az izraeli önkéntes száműzetésben élő Shor már korábban is támogatta a moldovai tüntetéseket, amelyek Sandu kormányának lemondását követelték.
Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője kijelentette: „A politikai cenzúra példanélküli alkalmazásaként értékeljük a mostani betiltásokat: ez a sajtó sokszínűsége elvének korlátozása és az információhoz való hozzáférés szabadságának botrányos megsértése, amellyel a (Moldovai) Köztársaság politikai vezetése rendszeresen és nyilvánosan azonosul.”
„Az intézkedés végrehajtásának az ország oroszajkú lakosságára gyakorolt példanélküli következményei miatt egyúttal a nemzeti kisebbségek jogainak cinikus korlátozásaként is értékeljük” – tette hozzá. A tilalom hétfőn lép hatályba, és az országban kihirdetett veszélyhelyzet időtartamáig lesz érvényben, amelyet Chisinau február 24-ét követően hirdetett ki, miután Oroszország megtámadta Ukrajnát.