Külföld
Ingyen műtét a várólisták apasztásáért

Annak érdekében, hogy a várakozási időt rövidítsék, a niši szívsebészeti klinika orvosai a hétvégeken ingyen is végeznének műtéteket – írta meg vasárnap a Vajdaság Ma. Mint olvasható, jelenleg csaknem százharminc ember vár valamilyen beavatkozásra. A cikkből kiderül az is, hogy az orvosok már csak a feletteseiktől várják a jóváhagyást.
Dragan Milić, az intézmény igazgatója szerint nehéz megmondani, mennyi időre lesz szükségük ahhoz, hogy szinte teljesen megszűnjön a várólista, mert ez attól is függ, hány új beteg érkezik időközben az osztályra. Úgy vélte, ha nem lesz nagyobb változás, akkor várhatóan 2023. végére leürül a sor.
A hétvégi munka ötlete a fiatalabb kollégáktól származik, amikor pedig arról kérdezték Milićet, hogy van-e kapacitásuk a több műtét elvégzésére, elmondta, hogy készen állnak a munkára. Kifejtette, számukra nem a műtétek mennyisége a fontos, hanem azok minősége. Hozzátette, a halálozási arány az intézményben mindössze 0,33 százalék.