Külföld

Magyarország azt üzeni a háború szomszédságából, hogy mielőbb békére van szükség + VIDEÓ

Magyarország azt üzeni az ukrajnai háború közvetlen szomszédságából, hogy minél előbb békére van szükség, de legalábbis fenn kell tartani a kommunikációs csatornákat az eszkaláció veszélyének csillapítása érdekében – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a lengyelországi Lodzban.

Magyarország azt üzeni a háború szomszédságából, hogy mielőbb békére van szükség + VIDEÓ
A külügyminiszter a felek közötti kommunikáció hiányát is problémásnak minősítette, mondván, hogy a párbeszéd csatornáinak ellehetetlenülésével a béke reményét is feladja a világ
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) miniszteri tanácsának ülésén kiemelte, hogy Magyarországon Ukrajnával szomszédos államként azonnal és súlyosan jelentkeznek a fegyveres konfliktus negatív hatásai.

Ez komoly veszélyt jelent, ezért hazánk, amely történelmének legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre jelenleg, rendkívüli módon érdekelt a mielőbbi békében – hangsúlyozta.

Objektum doboz

Szijjártó Péter a felszólalásában a veszély mértékét demonstrálva rámutatott, hogy nagyjából két héttel ezelőtt rakéták csapódtak be Lengyelországban, ami akár a harmadik világháború kirobbanásához is vezethetett volna, ha a varsói vezetés nem ilyen higgadtan és felelősségteljesen reagál a történtekre.

Ezzel kapcsolatban szégyenteljesnek nevezte azon politikusok és újságírók viselkedését, akik azonnal szándékos rakétacsapást emlegettek, ezzel ugyanis az eszkalációt kockáztatták.

Amíg csak tart a háború, addig fennállnak hasonló kockázatok – figyelmeztetett.

A miniszter kitért a küszöbön álló télre is, arra, hogy ukrán családok ezreinél nincs áram, fűtés és meleg víz, ami szavai szerint ugyancsak jelentős érv a béketeremtés mellett.

Végül a felek közötti kommunikáció hiányát is problémásnak minősítette, mondván, hogy a párbeszéd csatornáinak ellehetetlenülésével a béke reményét is feladja a világ.

Hozzátette: ezek még a hidegháború alatt is nyitva voltak, így sikerült elkerülni egy újabb világégést.

„Azt üzenjük a háború közvetlen szomszédságából, hogy minél előbb békét kell teremteni és fenn kell tartani a kommunikációs csatornákat" – jelentette ki.

Kapcsolódó írásaink