Külföld
ENSZ: Elindult Afrikába az első orosz műtrágyaszállítmány

A húszezer tonna műtrágya az első része a következő hónapokban Afrikának szánt exportnak – közölte a szóvivő, aki hozzátette, hogy a keddi szállítmány Mozambikon keresztül érkezik Malawiba.
A júliusban az ENSZ közvetítésével létrejött megállapodást novemberben újították meg. Ennek keretében lehetővé vált a gabona exportja egyes ukrajnai kikötőkből és az orosz műtrágya kivitele annak ellenére, hogy Moszkvát az Ukrajna ellen indított háború miatt szankciókkal sújtották.
Oroszország októberben négy napra felfüggesztette részvételét a megállapodásban, majd ismét csatlakozott.
Az Európában tárolt 260 ezer tonna orosz műtrágya exportjának engedélyezése „humanitárius szükségletet elégít ki, és katasztrofális gabonaveszteséget akadályoz meg Afrikában” – írta António Guterres ENSZ-főtitkár szóvivője.
„Az ENSZ folytatja az intenzív diplomáciai erőfeszítéseket valamennyi féllel annak érdekében, hogy biztosítsa az alapvető élelmiszerek és műtrágyák akadálytalan exportját a világpiacra Ukrajnából és Oroszországból, ez utóbbiakat mentesítve a szankciók hatálya alól” – tette hozzá.