Külföld

Bécsben szabályozzák az e-rollerezést

Ráunt Bécs városvezetése az e-rollerek terén kialakult káoszra. A jövőben felügyelőket kap a terület, sőt bevezetik a no go zónákat is.

Bécsben szabályozzák az e-rollerezést
Elhagyott és a közlekedést akadályozó roller (képünk illusztráció)
Fotó: MH

Újraszabályozza Bécs vezetése a közösségi rollerek használatát – tudatta kedden az Osztrák Közszolgálati Rádió (ORF) magyar nyelvű adása. Mint a riportból kiderült, ezentúl nem lehet járdán leparkolni a kölcsönjárművet, minden eszköz helyzetét nyomon követik, és automatikusan leállítják azt, ha olyan helyre hajtanak be vele, ahol tilos a használatuk.

Mint a Bécsi Mobilitási Ügynökség megbízásából készített felmérésből kiderült, a lakosságnak az a véleménye, még mindig túl sok a forgalmas helyeken, járdákon balesetveszélyesen szanaszét hagyott kétkerekű, ráadásul a használók sokszor túl gyorsan mennek, és oda is behajtanak, ahol semmi keresnivalójuk.

Az intézkedések egyik központi eleme, hogy a belső részeken a jövőben korlátozzák az elérhető kölcsönrollerek mennyiségét. Míg korábban az öt szolgáltató cég kerületenként összesen kétezer-ötszáz járművet adhatott bérbe, addig az új szabályozás szerint az 1. kerületben összesen félezer, míg a 2–9. és 20. kerületben térségenként összesen ezerötszáz lehet a maximális számuk. Bécs szélein viszont – például metrók végállomásánál – ahol eddig túl kevés volt belőlük, növelik azok számát.

Mindezen túl átalakítják a parkolást is. A kétkerekűeket ezentúl tilos lesz letenni a járdán - erre kizárólag a mikromobilitási pontokon és autók számára kialakított placcokon lesz lehetőség. Bécsben 2023 végéig kétszáz rollerállomást hoznak létre. A szabályokat a szolgáltatók munkatársai ellenőrzik, de a jövőben a közterület-felügyelőknek is lesz efféle jogkörük. A trehányul otthagyott járművekért a cégeket büntetik meg, akik viszont továbbháríthatják a felhasználókra a bírságot.

Kapcsolódó írásaink