Külföld
Kreml: Oroszország nem fog olajat és gázt szállítani az ársapkát támogató országoknak
Az olajárplafon aligha lenne azonnali hatással Moszkva bevételeire

Kiderült, a G7-ek azt fontolgatják, hogy 65–70 dollárra korlátozzák az orosz olaj hordónkénti árát, az EU kormányai azonban még nem jutottak végső döntésre ennek kapcsán, a tárgyalások pedig a későbbiekben is folytatódni fognak – írta a Liner.hu a Sky Newsra hivatkozva.
A portál hozzátette, a Portfolio szerint az árplafon célja az lenne, hogy megfossza Vlagyimir Putyin orosz elnököt az ukrajnai háború finanszírozásához szükséges bevételtől, de ez zavart okozna a globális olajpiacokon, ami végül az energiaárak emelkedését eredményezné.
Néhány iparági forrás a Reuters-nek arról nyilatkozott, hogy az említett olajárplafon aligha lenne azonnali hatással Moszkva bevételeire, mivel nagyjából megfelel annak, amit az ázsiai vevők már most is fizetnek – olvasható a Liner.hu-n.