Külföld

Az isztambuli merénylőt saját társai meg akarták ölni

A három terrorszervezetet a szélsőbaloldali, egypártrendszerű Kurdisztán létrehozásának elképzelése köti össze

A szélsőbaloldali, szeparatista kurd terrorszervezetek eszközként használták az isztambuli merénylet elkövetőjét, akitől a bombatámadás után meg akartak szabadulni. Konkrétan Görögországba akarták csempészni, és ott megölni. 

Az isztambuli merénylőt saját társai meg akarták ölni
Helyszínelők az isztambuli robbanás után
Fotó: AFP/Yasin Akgul

Tulajdonképpen szerencsésnek mondhatja magát Ahlam Albashir, amiért a török rendőrök gyorsan elfogták. Az persze nem nagy öröm számára, hogy a hatóságok letartóztatása után azzal gyanúsították meg: ő volt az, aki múlt vasárnap délután bombát robbantott Isztambul belvárosi korzóján, az Istiklal utcában. A terrortámadásban hatan meghaltak, több mint nyolcvanan megsebesültek, köztük négyen olyan súlyosan, hogy a közeli kórház intenzív osztályra kerültek. 

Ahlam Albashir gyors letartóztatása az életét mentette meg. A villám gyomozás során a török rendőrségnek olyan hangfelvétel is a birtokába jutott, amely szerint a merénylő két szíriai társa éppen azt taglalta a rejtekhelyül szolgáló közös lakásukban, hogy a terrortámadás után Albashirt Görögországba csempészik, és ott megölik. (Friss hírek szerint Bulgária is szóba jött.) A gyilkossággal a nyomokat akarták eltüntetni, illetve azt kívánták elérni, hogy társuk semmiképpen ne kerüljön a török rendőrség kezére. A terv nem sikerült, Albashir életben maradt, együttműködött a hatóságokkal, így sok részlet ki is derült.

Például az is, hogy a háromfős csapat már négy hónapja Isztambulban tartózkodott, Albashir egy textilüzemben helyezkedett el, ez volt a fedőtörténet. Valószínűleg a hatóságoknak nem okozott meglepetést, hogy Albashirt a kurd különleges erők hírszerzési ügynökei képezte ki. A kapcsolatot nem ő, hanem két társa tartotta az észak-szíriai kobani központtal.

A terrortámadás értelmi szerzője a Törökországban legalább ötvenezer ember haláláért felelős, 1984-ban alapított, marxista–leninista és szeparatista terrorszervezet, a Kurd Munkáspárt (PPK) volt. Jelenlegi állás szerint az is kijelenthető, hogy a PKK két fiókszervezetének, a Szíriában a kormányerők ellen harcoló Kurd Demokratikus Unió Párt (PYD) stratégái és ugyancsak az arab országban a damaszkuszi kormány ellen fegyvert fogó Kurd Népvédelmi Egységek (YPG) emberei is részt vettek a merénylet kitervelésében. 

A három terrorszervezetet a szélsőbaloldali, egypártrendszerű, Törökország, Szíria és Irak területéből kiszakítandó, önálló Kurdisztán létrehozásának elképzelése köti össze.

És van egy személy, aki szintén összekötő kapocs a három alakulat között: Abdullah Öcalan, a PKK megalapítója. Az Apót, a Nagybácsit – ahogy a kurdok egymás között hívják – a török titkosszolgálat 1999-ben a kenyai Nairobiban elfogta, és Törökországba szállította, ahol a büntető törvénykönyv 125. paragrafusa értelmében „az állam egysége ellen elkövetett támadás” miatt halálra ítélték. De az európai uniós csatlakozás reményében, hogy megfeleljenek az EU jogharmonizációs elvárásainak a halálbüntetést 2000 év életfogytig tartó börtönbüntetésre változtatták.

Mostani merénylet nemzetközi megítélése szempontjából egy lényeges ponthoz érkeztünk. A nyugati média a terrortámadásról szóló tudósításaiban rendre csak a PKK-t említi mint értelmi szerzőt, a másik két terrorszervezetről hallgat. Nem véletlenül. A PKK-t hosszas török diplomáciai erőfeszítések hatására az Egyesült Államok terrorista listára tette, és az EU is így cselekedett. A PYD és a YPG esetében azonban más a helyzet. Ezek a szervezetek a fenti listákon nem szerepelnek. Így például a nyugat-európai kurdbarát tüntetéseket ezek az alakzatok szervezik, de hogy ki megy el tiltakozni, azt persze lehetetlen ellenőrizni. Tulajdonképpen fölösleges is lenne, mert a demonstrálók gyakran lengetik a PKK zászlaját, a transzparensek is sokat mondóak, főleg, ha Öcalan portréja mosolyog vissza.

Formailag a PKK sok irodáját bezárták, de a másik két szervezet legálisan működhet, az irodák falán természetesen Öcalan bekeretezett fotója látható. Tehát a PKK a nemzetközi színtéren bebújt a másik két terrorszervezet politikai ernyője alá.

A jelenlegi helyzetben ezen nem is lehet csodálkozni, mert a szíriai háborúban a YPG Washington szövetségese. Elég furcsa lenne, ha ezek után az Egyesült Államok terrorista szervezetként tartaná nyilván. Ami pedig Kobanit illeti, azt jelenleg a PKK másik fiókszervezete, PYD uralja. 

Van itt még valami, ami közelebb vihet minket a bonyolult ügy megértéséhez. A három, gyilkossággal megbízott személy a dél-nyugati szír város, Afrin térségében illegálisan lépte át a török határt. Afrint 2018-ban a török csapatok az Olajág hadművelet keretében elfoglalták. A katonai művelet célja az volt, hogy az ottani kurd terroristákat, akik rendszeresen átcsaptak a törökországi területekre, elűzzék.

Az egykor vegyes lakosságú térség – arabok, törökök, kurdok és más nemzeti, illetve felekezeti kisebbségek – addigra már szinte teljesen csak a kurdoknak volt az otthona. A szélsőséges kurd szervezetek „homogenizálták” a lakosságot, aki nem volt kurd, azt elűzték. Mindennek ellenére a Nyugat mint demokratikus organizációkat „adta el” őket saját közvéleményüknek. Különösen a YPG női alakulatait népszerűsítették, mint emancipált muszlimokat „ábrázolták” őket. Arról persze szó sem esett, hogy a női alakulatok milyen keményen vettek részt a térség etnikai tisztogatásában. Holmi terrorista kiképző táborokról pedig szó sem esett.

A török diplomácia olyat tett, amit csak kevés ország mert volna megcsinálni: visszautasította az amerikai részvétnyilvánítást az isztambuli merénylet kapcsán.

„Kétszínűséget látunk néhány úgynevezett szövetségesünk részéről, amelyek vagy menedéket adnak a terroristáknak vagy hivatalosan pénzt küldenek nekik a szenátusukból” – mondta a török belügyminiszter. Majd hozzátette: „Nem vagyunk árulók senkivel szemben, de nem tűrjük tovább az ilyen árulást sem.

Ez nyílt utalás arra, hogy a terrortámadást Washington egyik szövetségese egy másik amerikai szövetséges ellen követte el.

Kapcsolódó írásaink