Külföld

Sportsegítség a Lendvai Judo Klubnak

A lendvai városházán adott át Tóth László elnök a Magyar Judo Szövetség nevében száz darab judóruhát. A Lendvai Judo Klub idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját.

Sportsegítség a Lendvai Judo Klubnak
Száz ruhát kapott az egyesület
Fotó: Tóth László közösségi oldala

Jelentős értékű ajándékot adott át a Magyar Judo Szövetség elnöke, Tóth László, aki az Európai Judo Szövetség  elnöke is, a fél évszázados fennállását ünneplő Lendvai Judo Klubnak. Mint a Muravidéki Magyar Rádió tudósításából kiderül, az eseménynek otthont adó lendvai városházán jelen volt Ivan Koncut polgármesteri feladatokat ellátó alpolgármester, Lovrencij Galuf, a Szlovén Judo Szövetség elnöke és Robert Gabor, a Lendvai Judo Klub vezetője is.

Az orgánumnak Tóth László egyebek mellett arról beszélt, az ajándékkal meg akarták erősíteni a helyi klubot, illetve azt is szerették volna elérni, hogy ha a lendvaiak kitelepülnek valamelyik helyi iskolába, akkor e készlet terhére tudjanak ajándékot adni a fiatal versenyzőknek.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom