Külföld
Moszkva brit haditengerészeket vádol az Északi Áramlat elleni szabotázsakcióval

A tárca bizonyítékokat nem tett közzé állítása alátámasztására.
„A rendelkezésre álló információk alapján ennek a brit haditengerészeti egységnek a képviselői részt vettek a Balti-tengeren szeptember 26-án elkövetett terrortámadás, az Északi Áramlat–1 és az Északi Áramlat–2 földgázvezeték felrobbantásának tervezésében, előkészítésében és végrehajtásában” – tudatta az orosz védelmi minisztérium.
Oroszország korábban is a Nyugatot tartotta felelősnek a Balti-tenger fenekén húzódó vezetékek ellen elkövetett szabotázsakcióért, de korábban nem nevezett meg konkrét felelőst.
London: Ez a kitalált állítás többet mond az orosz kormányon belüli vitákról, mint a Nyugatról
Reagált Moszkva állítására a brit védelmi minisztérium, amely szerint Oroszország hamis vádakkal igyekszik leplezni, hogy képtelen az ukrajnai inváziójának katasztrofális következményeit kezelni.
A brit tárca szerint az orosz hamis állítás többet mond el a moszkvai kormányon belüli nézeteltérésekről, mint a Nyugat magatartásáról.
Oroszország korábban „hülyeségnek” nevezte azokat a felvetéseket, hogy ő maga állna a gázvezeték elleni támadás mögött, és azt állította, hogy a gázvezetékek megsemmisítése az Egyesült Államoknak áll érdekében, mert cseppfolyósított földgázt szeretne értékesíteni Európában. Az Egyesült Államok tagadja, hogy bármi köze lett volna a történtekhez.
Moszkva szerint London és Kijev áll a fekete-tengeri orosz flotta elleni dróntámadás mögött
Az orosz védelmi tárca szerint Ukrajna és Nagy-Britannia áll a Krím-félszigetnél az orosz fekete-tengeri flotta ellen szombaton végrehajtott dróntámadás mögött.
„Az ukrajnai Mikolajiv megyében lévő Ocsakov városban állomásozó brit szakértők irányításával készítették elő ezt a terrorcselekményt, illetve képezték ki a különleges tengeri műveleteket végrehajtó ukrán katonákat” - közölte az orosz védelmi tárca Telegram-csatornáján.
A tájékoztatás szerint egy orosz hajó kis mértékben megrongálódott a Szevasztopoli-öbölben.
Moszkva szerint a drónokkal célba vett hajók részt vesznek a gabonát exportáló teherkonvojok védelmében is.
Mihail Razvozsajev, Szevasztopol kormányzója a TASZSZ orosz állami hírügynökség jelentése szerint arról számolt be, hogy a szombati volt az eddigi legerőteljesebb dróntámadás a Krím-félszigetnél.
Oroszország felfüggeszti a gabonaszállítási megállapodást
Oroszország a Szevasztopolban állomásozó orosz hajók elleni támadás után felfüggeszti a részvételét az ENSZ-közvetítéssel júliusban megkötött ukrajnai gabonaszállítási megállapodásban - áll az orosz védelmi minisztérium által szombaton kiadott közleményben, amelyet a TASZSZ orosz állami hírügynökség ismertetett.
„Tekintettel arra, hogy október 29-én a kijevi rezsim Nagy-Britannia részvételével terrorcselekményt hajtott végre a fekete-tengeri flotta hajói és polgári hajók ellen, amelyek részt vesznek a gabonaszállításra létrehozott folyosó biztonságának szavatolásában, az orosz fél leállítja a részvételét a mezőgazdasági termékek ukrajnai kikötőkből történő kivitelére vonatkozó szerződés megvalósításában” - olvasható a közleményben.
Kijev zsarolással vádolja Moszkvát
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti videóüzenetében kijelentette: az orosz döntésre erős nemzetközi választ kell adni az ENSZ és a húsz legfejlettebb országot tömörítő G20 országcsoport részéről.
„Ez teljesen egyértelműen Oroszország arra tett kísérlete, hogy visszatérjen a nagyszabású afrikai és ázsiai éhínséggel való fenyegetésre” - mondta az elnök.
Kabinetfőnöke viszont zsarolással vádolta meg Oroszországot, és azt mondta, hogy a Krímben megrendezett terrortámadások történtek, melyeket Oroszország maga hajtott végre.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter az orosz közleményre reagálva Twitter-üzenetében leszögezte, hogy Moszkva „hamis ürügyekkel” függeszti fel a fekete-tengeri gabonafolyosókról megkötött megállapodásban való részvételét.
„Felszólítok minden országot, hogy követelje Moszkvától: vessen véget az éhínséggel való játszadozásának, és ismét vállalja, hogy teljesíti a kötelezettségeit” - írta Kuleba.
Az ukrán infrastruktúra minisztériuma közölte: Ukrajna soha nem veszélyeztette a fekete-tengeri folyosókat, amelyek kizárólagosan humanitárius célokat szolgálnak. A tárca közölte: augusztus 1-től több mint 9 millió tonna ukrán gabonát exportáltak, ebből több mint 5 milliót afrikai és ázsiai országokba. Hozzátette: megpróbálják folytatni a szállításokat.
Török vezetők azt közölték szombaton, hogy egyelőre nem kaptak hivatalos értesítést a szerződés felfüggesztéséről.
Washington és London bírálja a moszkvai lépést
„Oroszország fegyverként használja az élelmezést” - bírálta a szombati moszkvai döntést közleményében Adrienne Watson, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának a szóvivője.
„Oroszország ismét ürügyként próbálja felhasználni az általa kezdeményezett háborút arra, hogy fegyverként használja az élelmezést, ami közvetlenül a szükséget szenvedő országokat és az élelmiszerárakat érinti világszerte, tovább súlyosbítva a már meglévő humanitárius válságokat és az élelmezés bizonytalanságát” - olvasható a közleményben.
James Cleverly brit külügyminiszter felszólította Oroszországot, biztosítsa a gabonaszállításokat a világ éhínség határán tengődő országaiba.
„Az ENSZ fekete-tengeri gabonaszállítási kezdeményezése kulcsfontosságú jelentőséggel bír a globális élelmiszerbiztonság szempontjából. Oroszországnak lehetővé kell tennie, hogy a gabona az egész világba eljusson” - áll a miniszter Twitter-üzenetében.
Az ENSZ továbbra is kapcsolatban áll Moszkvával
Vaszilij Nyebenzja, Oroszország állandó ENSZ-képviselője hivatalosan is tájékoztatta António Guterres ENSZ-főtitkárt a megállapodás felfüggesztéséről. A nagykövet a döntést azzal indokolta, hogy a fekete-tengeri védett folyosók irányából dróntámadás ért orosz hajókat, így Oroszország nem tudja garantálni a fekete-tengeri kezdeményezés keretében átadó kereskedelmi hajók biztonságát, így „meghatározatlan időre” felfüggeszti a júliusi megállapodást.
Az ENSZ továbbra is kapcsolatban áll Moszkvával a gabonaszállítási szerződés felfüggesztésével kapcsolatos döntése miatt - közölte szombaton Stéphane Dujarric, António Guterres ENSZ-főtitkár szóvivője.
„Az ENSZ fontosnak tartja, hogy minden fél tartózkodjon az olyan lépésektől, amelyek veszélyeztethetik a fekete-tengeri gabonakezdeményezést, amely létfontosságú humanitárius kezdeményezés, és egyértelműen kedvező hatása van emberek millióinak élelmiszerhez jutásához világszerte” - hangsúlyozta Dujarric.
A júliusban az ENSZ és Törökország közvetítésével létrejött megállapodás lehetővé tette több millió tonna ukrán gabona exportját, amely az orosz offenzíva februári kezdete óta ukrajnai kikötőkben vesztegelt. A blokád miatt elszabadultak az élelmiszerárak, és az ENSZ éhínség veszélyére figyelmeztetett.
Vlagyimir Putyin orosz elnök az utóbbi hetekben több ízben bírálta a megállapodást, hangsúlyozta, hogy a másik nagy gabonaexportőr, Oroszország szállításai kárt szenvednek a Moszkva elleni szankciót miatt.
A megállapodás előirányozta az ukrán gabonát szállító hajók számára létesítendő biztonságos fekete-tengeri folyosók létrehozása mellett az oroszországi műtrágya- és gabonaexport lehetővé tételét is.