Külföld
Terroristák jelentkezhettek önkéntesnek Ukrajnába

Szíria még iszlamisták által ellenőrzött Idlib tartományában toborzott harcosok érkeztek Ukrajnába az iráni titkosszolgálat szerint. A teheráni Fars News és az Al-Alam Tv arról számolt be, hogy legalább 70 terrorista vállalta a harcot Oroszország ellen. Abu Mohammad al-Dzsavlani, a Dzsabhat al-Nuszra front egyik vezetője október elején kezdte meg a toborzást, és jelentős pénzjutalmat ajánlott az önkénteseknek – olvasható a közleményekben. Az alakulatot az egykori csecsen és dagesztáni szélsőségesekből álló Ajnad al-Kavkaz parancsnoka, Abdulhakim Shishani vezeti.
Az al-Kavkazt a második csecsen háború végén, 2009-ben alapították. Eredeti célja a Kaukázusi Emirátus létrehozása volt, de igazi jelentőségre 2011 után, a szír polgárháború kezdetével tett szert. Fokozatosan betagozódott az al-Kaida fiókszervezetébe, az al-Nuszra frontba. Latakia elfoglalásával „tüntették ki” magukat, majd a szövetségeseikkel sikeresen visszaverték a damaszkuszi kormányerők 2013-as offenzíváját, három évvel később viszont vereséget szenvedtek.
Az al-Nuszra mérsékeltebb ugyan, mint az Iszlám Állam, de ugyancsak fundamentalisták. Szunnita szélsőségesekként ellenségüknek tekintik nemcsak a baloldali (Baasz párti) szír kormányt, de a siíta irányultságuk miatt a libanoni Hezbollahot és Iránt is.
A sajtóban említett jelentések szerint Abu Mohammad al-Dzsavlani Oroszországot jelölte meg a mozgalom legfőbb ellenségeként, mert finanszírozza és katonai erővel is támogatja az ellenük folytatott harcot. Érdemes hozzátenni, a háború kitörése óta számos hír jelent meg arról, hogy a török Szürke Farkasok tagjaitól a csecsen és dagesztáni veteránokig számos muszlim többségű ország zsoldosai harcolnak Ukrajnában Kijev oldalán.