Külföld
Brüsszel rémálma a magyar miniszterelnök
Ezt a The New York Times állapította meg Meloni győzelme kapcsán

A szerző szerint (akit a Mandiner idéz) ha Meloni olyan populistákkal szövetkezik, mint Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki, akkor ők megújult erővel folytathatják munkájukat.
„Brüsszel rémálma, hogy az új olasz vezetés Orbánnal áll össze” – jelentette ki Stefano Stefanini volt olasz kormánytisztviselő, politikai elemző. „Magyarország önmagában is sok gondot okoz az EU-nak, de Olaszországgal és Lengyelországgal társulva komoly kihívást jelentene az uniós politikai fősodornak” – mondta az olasz szakértő.
A cikk kitért rá, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök elsőként gratulált Meloninak választási győzelmekor, politikai igazgatója, Orbán Balázs pedig azt írta a Twitteren, hogy „ilyen nehéz időkben minden korábbinál nagyobb szükségünk van olyan barátokra, akivel közös a víziónk és az európai problémákhoz való hozzáállásunk”. Stefanini szerint ha Melonit az EU-ban mellőzni próbálják és sarokba szorítják, akkor ott lesznek Orbán és követői, akik várnak rá, és ő csatlakozni fog hozzájuk. Ha viszont legitim vezetőként fogadják, akkor az EU együtt tud majd működni vele.