Külföld
Donald Trumppal sokkal jobban járt volna a világ

Az Alapjogokért Központ főigazgatója kifejtette: mostanra mindenki számára kiderült, Donald Trumppal sokkal jobban járt volna a világ, mint a demokrata–szélsőbaloldali adminisztrációval.
„Komoly veszélyben vagyunk azzal, ami Ukrajnában és Oroszországgal történik. Egy világháborúba torkollhat, ahogyan kezelik a dolgot. Őrület, amit csinálnak” – vélekedett a korábbi amerikai elnök. Szánthó Miklós rámutatott: a fenti mondatok is Trump pontos tisztánlátását igazolják, amelyeket a fegyverszállítások ügyében közölt az egykori elnök.

„Kijelenthető, hogy a világpolitika színpadán Donald Trump, Orbán Viktor és Ferenc pápa alkotja a maroknyi békegalamb társaságát a háborús héják serege között” – szögezte le az Alapjogokért Központ főigazgatója.