Külföld

Túl sok pénzt utaltak a papának

Két évre visszamenőleg az INA horvát olajipari vállalat gázüzletére vonatkozó összes szerződés felülvizsgálatát kérte a horvát gazdasági miniszter. A tárcavezető arra reagált, hogy a hétvégén a gázkereskedelemmel kapcsolatos visszaélések miatt letartóztattak több embert, köztük a vállalat egyik igazgatóját is.

Túl sok pénzt utaltak a papának
Az ügyészség öt embert tartóztatott le az eset kapcsán (képünk illusztráció)
Fotó: Jakub Porzycki via NurPhoto

Elengedhetetlen, hogy a felülvizsgálat két évre visszamenőlegesen kiterjedjen az összes gázvételi és -eladási szerződésre, valamint feltárja, hogy bizonyos üzleti partnerek milyen feltételek mellett kötötték a szerződéseket az INA-val – jelentette ki hétfőn Davor Filipovic. A zágrábi kabinet gazdasági minisztere a Jutarnji List című lap szerint arra reagált, hogy a hétvégén a gázkereskedelemmel kapcsolatos visszaélések miatt letartóztattak több embert, köztük a vállalat egyik igazgatóját is.

A korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) a rendőrséggel közösen indított akcióban szombaton öt embert tartóztatott le gázkereskedelemmel kapcsolatos visszaélések miatt, köztük Damir Skugort, az INA földgázkereskedelmi ágazatának igazgatóját. A vádak szerint valamivel több mint egymilliárd kunával (ötvennégymilliárd forinttal) károsították meg az olajvállalatot, kihasználva a globális válságot és a gáz árának folyamatos növekedését a világpiacon.

A helyi sajtó szerint Skugor a kihallgatás során azzal védekezett, hogy a gáz ily módon történő értékesítése „az INA üzletpolitikája, és más cégeknek is fix áron adták el a gázt”. Skugor olyan gázeladási szerződést kötött az OMS nevű befektetési vállalattal – amelynek egyik tulajdonosa volt szomszédja, Josip Surjak, az ügyvédi kamara elnöke, a másik pedig egy Goran Husic nevű vállalkozó –, amely kedvező volt az ügyfél, de kedvezőtlen az INA számára. Az OMS az olcsón vásárolt gázt óriási haszonnal értékesítette tovább, és 846 millió kuna (negyvenhatmilliárd forint) nyereségre tett szert.

Skugor részét átutalták édesapja számlájára – aki nyugdíjas. Erre lett figyelmes a pénzmosás elleni iroda, amely azonnal jelentette az esetet az illetékes hatóságoknak – írta lap. A rendőrség az INA igazgatójának apját, valamint a Plinara észak-szlavóniai olaj- és földgázvállalat igazgatótanácsának elnökét, Marija Retkicet is őrizetbe vette.

A zágrábi bíróság vasárnap egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte mind az öt embert.

A Mol-csoport az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: sajnos a horvát médiából értesültek a Skugor-ügyről, és elítélik az igazgató, valamint partnerei tettét. „A Mol-csoport köszönetet mond a korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát nemzeti nyomozó irodának (PNUSKOK) és az USKOK-nak a Skugor-ügy felderítésében végzett munkájáért. A cég minden módon együttműködik az illetékes hatóságokkal, és minden szükséges lépést megtesz a kár minimalizálása érdekében az INA-ra nézve” - írták.

Jelezték: első lépésként Molnár József, az INA felügyelő bizottságának alelnöke még szombaton javaslatot tett egy rendkívüli felügyelő bizottsági ülés összehívására szerdára. A felügyelő bizottság ülésén a Mol-csoport tagjai alapos vizsgálat elindítását javasolják a Skugor-ügy minden részletének feltárása érdekében, beleértve az INA-n belül működő ellenőrzési mechanizmusokat is. A Mol-csoport javasolni fogja, hogy a belső vizsgálat eredménye elérhető legyen az illetékes hatóságok számára - hangsúlyozták.

Az INA 49,08 százaléka a Molé, a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is a vállalatban. A cég 44,84 százaléka a horvát állam tulajdona.

Kapcsolódó írásaink