Külföld
Átveri szövetségeseit az Egyesült Államok
Az F–16 Fighting Falcon 1978-ban állt először szolgálatba az Egyesült Államok légierejében, és a mai napig a világ második legrégebbi, gyártásban lévő vadászgépe, valamint a világ legszélesebb körben bevetett, negyedik generációs vadászgépe. Falcon évtizedeken át a legolcsóbb nyugati vadászgépet jelentette a globális fegyverpiacokon. Az Egyesült Államok pedig mindig azzal érvel szövetségeienek, hogy az amerikai haditechnika a legjobb a világon, ezért szövetségeienek is ezt „kell” választaniuk.
A vadászgépnek számos változata készült, ugyanakkor ezek főleg exportváltozatok, amelyek a legtöbb esetben gyengébbek, és erősen korlátozott képességekkel rendelkeznek. Persze nem az Egyesült Államok volt az első hatalom, amely szándékosan gyengébb felszereléssel látta el szövetségeseit. A hidegháború alatt a Szovjetunió ugyanígy járt el. Abból az egyszerű logikából kiindulva, hogy egy esetleges konfliktus esetén a korábbi szövetséges ne rendelkezzen ugyanolyan jó fegyverekkel.
Az Egyesült Államok legfontosabb két módszere szövetségeseinek „szemmel tartására”: egyrészt , hogy gyengébb hardverrel látja el a fegyverrendszereket – esetünkben az F–16-os –, illetve, hogy korlátozza, hogyan és hol szabad használni azokat. Utóbbi nem kevésbé súlyosan érinti egy ország szuverenitását.
További tényező az F–16-osok gyártási ideje, vagyis hogy a korai F–16-os változatok és a legújabb F–16 Block 70/72-es típusok közötti eltérés továbbra is nagyon jelentős, különösen az avionika tekintetében.
Az Egyiptomi Légierő jelenleg is az F–16-os egyik legnagyobb külföldi üzemeltetője, Falconjait gyakran a világ legrosszabbjaiként emlegetik, ami a nagy felhasználók között továbbra is igaz. Az egyiptomi Falconok erősen leminősített avionikára támaszkodnak, az Egyesült Államok szigorúan ellenőrzi, hogy miként használhatók, és nincsenek a levegő-levegő harcban használható, látótávolságon túli rakétáik, és egyáltalán nem alkalmasak levegő-föld vagy hajózás elleni feladatokra.
A Venezuelai Légierő az F–16A/B Fighting Falcon egyik utolsó fennmaradt üzemeltetője, mivel az 1980-as évek elején az egyik legelső megrendelője volt a repülőgépeknek, és 18 darabot üzemeltet a flottába kerülésük óta viszonylag kevés korszerűsítésen átesett repülőgépekből. A repülőgépekre nem támaszkodnak nagymértékben, mivel az ország a közelmúltban vásárolt orosz Szu–30MK2 nehéz vadászgépek révén Latin-Amerika legütőképesebb harci flottájával rendelkezik. A venezuelai F–16-osok elavult, rövid látótávolságú levegő-levegő rakétákat használnak, és egyáltalán nem rendelkeznek látótávolságon túli képességekkel sem a levegő-levegő, sem a csapásmérő feladatokhoz.
Ez, valamint az elöregedett avionikájuk és érzékelőik miatt elhanyagolható képességgel rendelkeznek a modern vadászrepülőgépek ellen, bár regionális viszonylatban eddig átlagon felülinek számítottak, Brazília ugyanakkor jelentős mennyiségű Gripen vadászgép vásárlása mellett döntött, így az F–16-osok dél-amerikai dominanciájának ideje végleg véget érhet.
Miután az Izraeli Légierő a 2010-es évek végén kivonta F–16-os flottájának egy részét – amelyek egyébként szintén korlátozott képességűek voltak –, a Török Légierő a Fighting Falcon legnagyobb külföldi üzemeltetőjévé vált a becslések szerint 250 darabos állományával.
A legtöbb üzemeltetővel ellentétben azonban a repülőgépeket nem szerelték fel széles körben modern AIM–120C levegő-levegő rakétákkal, nem is beszélve a modernebb AIM–120D rakétákról, ami miatt képességeik rendkívül korlátozottak, az 1990-es évekből származó elektronikus hadviselési ellenintézkedésekkel és a nagyon korlátozott, 70 km körüli hatótávolsággal.
Törökország nem juthatott hozzá a modernebb rakétaosztályokkal kompatibilis, fejlettebb F–16-os változatokhoz, és az F–35-ös vadászgépek programjából való kizárása után a flottája számára a korszerűsítési csomagok értékesítése jelentős ellenállásba ütközött Washingtonban.
Utóbbi kérdés az egyik a legfontosabb témájává vált a NATO bővítésének is, mivel az egyik török követelés az amerikai F–16-os beszerzéséhez kapcsolódik.
