Külföld
Szövetségben a békéért

A találkozóra a volt elnök New Jersey állambeli bedminsteri birtokán került sor, a megbeszélésen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke valamint Susie Wiles, a Save America igazgatója, Brian Jack tanácsadó és Taylor Budowich, a Save America kommunikációs igazgatója.
Galériánk kattintással, pöccintéssel lapozható!

„Amerikából jelentkezem. Most ért véget a találkozóm Donald Trump elnök úrral. Trump elnök úr fontos szövetségesünk, mindketten elkötelezettek vagyunk az illegális migráció elleni küzdelemben, elkötelezettek vagyunk az alacsony adók, és ami legfontosabb, elkötelezettek vagyunk a béke mellett is” – mondta el a találkozó után Orbán Viktor hivatalos Facebook-oldalára feltöltött videójában.
A miniszterelnök arról is beszámolt, hogy egyetértettek abban, hogy a háborús infláció és a háborús gazdasági válság egyetlen ellenszere a béke.
Békét viszont csak erős vezetők tudnak teremteni, ezért nekünk itt, Ukrajna szomszédságában az az érdekünk, hogy az Egyesült Államok erős legyen – emelte ki Orbán.
Trump elnök urat jól ismerjük, tiszteli és becsüli a magyarokat. Jó volt az együttműködésünk a múltban, ezért remélhetjük, hogy jó lesz majd a jövőben is. Sok sikert kívánok neki! – zárta a videót a magyar miniszterelnök.
„Nagyszerű időt töltöttünk együtt Orbán Viktor barátommal, Magyarország miniszterelnökével. Sok érdekes témát megvitattunk, kevesen tudnak annyit arról, mi történik ma a világban. Megünnepeltük nagyszerű áprilisi választási győzelmét is” – írta Donald Trump Truth Social nevű közösségi oldalán.
Örülök, hogy újra látlak! – köszöntötte a magyar külügyminisztert a volt amerikai elnök. A találkozóról a külügyminiszter a Facebook-oldalára tett fel videót.
A liberális globalizmus legszörnyűbb rémálma
Az Orbán Viktor és Donald Trump közötti találkozó nagy jelentőséggel bírt a politikai térben, mivel ez nem csak egy egyszerű összejövetel volt a két vezető részéről, ahogyan a CPAC konferencia sem csak egy egyszerű konzervatív találkozó. A tény, hogy a magyar miniszterelnök kiemelt szerepet kapott a Konzervatív Politikai Akció Konferencián, azt jelenti, hogy az Orbán nevével fémjelzett „illiberális demokrácia” irányvonala megjelent a globális térben – ez pedig egy rémálom a baloldalnak és a liberális elitnek.
A illiberális demokrácia fogalma ugyanakkor nem új keletű, Orbán Viktor már nyolc évvel ezelőtt bejelentette ezt az irányt tusványosi beszédében, és európai kezdeményezés is elindult már a konzervatív pártok között, amelynek legutóbbi állomása Madridban volt januárban. Figyelembe kell azonban venni, hogy a trend most átlépte a kontinens határait, és a tengerentúlon talált támogatókat, amivel komoly presztízsre tett szert az elképzelés és maga a magyar miniszterelnök is.
Erről beszélt az Origo-nak adott interjújában Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója is. Elmondása szerint a CPAC konferenciasorozat a világ legbefolyásosabb közéleti és politikai rendezvénye, ahol a jobboldali intellektuális élet gigászai sorakoznak fel. Szánthó Miklós úgy fogalmazott, „a CPAC nem más, mint a liberális globalizmus legszörnyűbb rémálma: a nemzeti erők nemzetközi együttműködésének megtestesítője.”
Amerikai orbánizmus
Arra is rámutatott, hogy míg a baloldali rendezvények sokszor unalomba fulladnak, addig a konzervatív konferenciákat intellektuális pezsgés és lelkesedés jellemzi. Szánthó Miklós elmondta, Orbán Viktor szavainak egyre nagyobb súlya van a konzervatív világ szemében, és az amerikai jobboldalon is úgy tekintenek a miniszterelnökre, mint a szabadság, a valódi nyugati értékek bajnokára és a konzervatív mozgalom egyik kiemelkedő vezéregyéniségére.
Szintén a magyar miniszterelnököt és politikai vízióját dicsérte Gavin Wax, a CPAC konferencia egyik előadója is az American Greatness hasábjain. A konzervatív politikai kommentátor cikkében arról írt, mit tanulhatnak az amerikaiak Orbán Viktor bátorságából. Szerinte a magyar miniszterelnök személye azért is fontos, mert szabad, tisztességes és teljesen törvényes választások útján szerezte meg a hatalmat, ráadásul anélkül, hogy feladta volna az elveit. Kijelentette, hogy az egyetlen tartós és alkalmas megoldás a mostani problémákra, például a civilizációs hanyatlásra, az „amerikai orbánizmus”. Wax szerint sokat tanulhatnak a magyaroktól, kezdve azzal, hogy kölcsönveszik a bátorságukat, hogy szabadon beszéljenek.