Külföld

Két befutóra szűkült a Downing Streetért zajló verseny

Penny Mordaunt, a jelöltek legliberálisabbja esett ki szerdán a megmérettetésből

Rishi Sunak volt pénzügyminiszter és Liz Truss külügyminiszter versenghet a brit miniszterelnöki tisztségért a kormányzó Konzervatív Párt szerdán befejeződött, egyhetes alsóházi frakciószavazási sorozatának eredményeként.

Két befutóra szűkült a Downing Streetért zajló verseny
Liz Truss és Rishin Sunak közül kerül elő a következő brit miniszterelnök
Fotó: Tolga Akmen, ISABEL INFANTES,

A versengés valójában a Konzervatív Párt vezetői tisztségéért folyik, de mivel a párt kormányon van, az új tory vezető az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke is lesz.

Sunak és Truss közül a következő hetekben a Konzervatív Párt 160 ezer tagja választja meg a párt következő vezetőjét postai, illetve elektronikus úton.

A párttagok a szavazólapokat augusztus első hetében kapják meg, a voksok leadási határideje szeptember 2., a szavazás eredményét szeptember 5-én hirdetik ki.

Sir Graham Brady, a Konzervatív Párt vezetőválasztásainak megszervezéséért is felelős, rendkívül befolyásos alsóházi szakpolitikai frakciótestület, az 1922 Bizottság elnöke szerda délután bejelentette, hogy az ötödik szavazási fordulóra versenyben maradt három jelölt közül Sunak 137, Truss 113 voksot szerzett, Penny Mordaunt, a külkereskedelmi minisztérium kereskedelempolitikai államtitkára, volt védelmi miniszter 105 vokssal kiesett.

A vezetőválasztást az tette szükségessé, hogy Boris Johnson jelenlegi miniszterelnök az utóbbi hónapok sorozatos belpolitikai botrányai nyomán július 7-én bejelentette lemondását a Konzervatív Párt vezetői posztjáról.

Ez kormányfői tisztségének megszűnését is jelenti, de Johnson a lemondás bejelentésével egy időben közölte, hogy utódja megválasztásáig ellátja hivatali teendőit.

A tisztségért nyolcan indultak, az alsóházi konzervatív frakció múlt szerdán kezdte a szavazássorozatot a jelöltekről. Az első fordulóban a szabályok szerint legalább harminc frakciótag voksát kellett megszerezni a továbbjutáshoz. Ez Jeremy Hunt volt egészségügyi miniszternek és Nadhim Zahawi pénzügyminiszternek nem sikerült, így ők már az első fordulóban kiestek.

A további fordulókban rendre az a jelölt esett ki, aki a legkevesebb voksot kapta a konzervatív frakció tagjaitól.
A versengésben Sunak, Truss, Mordaunt, Hunt és Zahawi mellett Suella Braverman, a brit kormány jogi főtanácsadója, Kemi Badenoch volt esélyegyenlőségi államtitkár és Tom Tugendhat, az alsóház külügyi bizottságának elnöke vett részt.

Nemrég még a 42 éves Sunak számított favoritnak, de ugyanazok a botrányok, amelyek Johnson népszerűségét kikezdték, az ő támogatottságát is megtépázták.

A londoni rendőrség például – Johnsonhoz hasonlóan – néhány hete őt is megbírságolta a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt korlátozások megsértése miatt.

Mindemellett az utóbbi hetekben olyan sajtóértesülések is megjelentek, amelyek szerint Sunak indiai állampolgárságú felesége, aki jómódú részvénybefektető, egy jogi lehetőséget kihasználva az elmúlt években nem fizetett Nagy-Britanniában jövedelemadót külföldi befektetéseinek hozadéka után.

Az alsóházi konzervatív frakció szavazássorozatának mindegyik fordulójában Rishi Sunak kapta a legtöbb voksot, de a legnagyobb brit közvélemény-kutató cég, a YouGov e héten ismertetett felmérései következetesen azt jelezték, hogy Liz Truss népszerűbb a Konzervatív Párt tagságának körében, mint Sunak.

A két jelölt azonban a következő hetekben egyaránt országos kampánykörútra indul, és ez még befolyásolhatja a támogatottsági arányokat.

Sunak veresége esetén Liz Truss lenne az Egyesült Királyság harmadik női miniszterelnöke Margaret Thatcher és Theresa May után.

Ha Rishi Sunak győz, ő lenne az első ázsiai hátterű brit miniszterelnök: a volt pénzügyminiszter 1980-ban született Kelet-Afrikából Nagy-Britanniába települt indiai szülők gyermekeként a dél-angliai Southamptonban.

Az utóbbi három évtizedben Boris Johnson az ötödik olyan brit miniszterelnök, aki mandátumának lejárta előtt távozik tisztségéből belső pártellentétek miatt. Margaret Thatcher három megnyert választás után 1990-ben, Tony Blair, aki a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt élén szintén három választást nyert egymás után és tíz évig állt a brit kormány élén, 2007-ben, David Cameron konzervatív párti kormányfő 2016-ban, Theresa May 2019-ben volt kénytelen lemondani, mindannyian évekkel megbízatásuk lejárta előtt.

Johnson, akinek vezetésével a Konzervatív Párt 2019-ben négy évtizede nem mért arányú választási győzelmet aratott, legalább a 2024-es választásokig kormányfői tisztségében maradhatott volna, ha a tory frakció a botrányok hatására nem fordul ellene.

Kapcsolódó írásaink