Külföld

A kormány számára a legfontosabb a magyar emberek biztonsága

Magyarország mindent elkövet, hogy ne sodródjon bele az Ukrajnában zajló háborúba, mert a magyar kormány számára a legfontosabb a magyar emberek biztonsága - közölte a honvédelmi miniszter Brüsszelben, a NATO-tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozását követően csütörtökön.

A kormány számára a legfontosabb a magyar emberek biztonsága
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter
Fotó: MH/Purger Tamás

Szalay-Bobrovniczky Kristóf magyar újságíróknak nyilatkozva kijelentette: annak, hogy Magyarország nem lesz részese az ukrajnai háborúnak, a magyar hadsereg a garanciája.

A háború okozta különböző természetű, köztük a kibontakozó gazdasági válságra válaszul a kormány rezsivédelmi és honvédelmi alapot hozott létre, amely egyebek mellett finanszírozni foga a Magyarország biztonságának erősítését célzó haderőfejlesztést a következő években - mondta.

A honvédelmi miniszter emlékeztetett: a NATO-tagországok 2014-ben azt vállalták, hogy 2024-ig elérik azt a célt, hogy a GDP-jük legalább 2 százalékát védelmi kiadásokra fordítják. Ezzel kapcsolatban közölte, Magyarország a jól teljesítő tagállamok között van. A vállalt GDP-arányos védelmi kiadási arányt már egy évvel korábban, jövőre teljesíteni fogja. Ez lehetővé teszi, hogy a megkezdett haderőfejlesztést Magyarország folytassa. Hozzájárul továbbá ahhoz is, hogy a műveleti költségszintet Magyarország magasan tartsa, ami lehetővé teszi, hogy részt tudjon venni mindazon műveletekben, melyek a NATO-tagságból fakadó kötelezettségeiből erednek - mondta.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a NATO-tagországok védelmi miniszterei tanácskozásának részleteivel kapcsolatban azt mondta: a résztvevők elítélték Oroszország ukrajnai agresszióját - majd úgy fogalmazott: "Magyarország a béke pártján áll". Magyarországnak az az álláspontja, hogy a béke előmozdítása érdekében nem a halálos fegyverek átadása, hanem a béketárgyalásokra törekvő, tűzszünetet sürgető politika a hasznosabb - mondta.

Közölte továbbá, hogy a szakminiszterek egyetértettek a NATO elrettentési és védelmi képessége erősítésének folytatásában, és támogatásukról biztosították Finnország és Svédország NATO-csatlakozását. A bővítéssel a NATO keleti határa mintegy 1300 kilométerrel hosszabbodik meg, és jelentős védelmi képességek csatlakoznak a szövetséghez - mondta a honvédelmi miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf arról is tájékoztatott, hogy az ülés margóján Magyarország átadta a visegrádi országok (Magyarország mellett Lengyelország, Csehország és Szlovákia) csoportjának soros elnöki tisztségét Szlovákiának a Ben Wallace brit védelmi miniszter részvételével tartott ünnepség keretében.

Kapcsolódó írásaink

Közös hadgyakorlat a keleti országrészben

ĀSzalay-Bobrovniczky Kristóf: A magasztos, ám veszélyekkel teli hivatásért cserébe a Magyar Honvédség megbecsült és kiszámítható életpályát kínál, anyagi biztonsággal