Külföld

Varga Judit: Az Unió „még több Európát” típusú válságkezelése megbukott

Az Unió „még több Európát” típusú válságkezelése megbukott - fogalmazott Varga Judit igazságügyi miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában, melyről közösségi oldalán is beszámolt.

Varga Judit: Az Unió „még több Európát” típusú válságkezelése megbukott
Varga Judit igazságügyi miniszter
Fotó: Facebook / Varga Judit

Az igazságügyi miniszter az Európai Unió jövőjéről folytatott konferenciasorozat zárása kapcsán elmondta, hogy vissza kell téríteni Európát az alapító atyák akarata irányába, ahol egyértelmű hatáskör elhatárolások vannak, és ahol a nemzeti szuverenitás ugyanolyan érték, mint a közös fellépés.

A Bizottság konferenciasorozatát egy liberális vélemény hegemónia ejtette túszul, ami az európai állampolgárok véleményére hivatkozva próbálja demokratikus akartként beállítani a saját ideológiai törekvéseit és ezzel próbálják majd zsarolni a tagállamokat is - hangsúlyozta.

Hozzátette: A brüsszeli elit szerint megérett az idő arra, hogy meghaladjuk a nemzetállamokat és eltöröljük a vétót, ami egyértelműen a nemzeti érdek és szuverenitás utolsó védőbástyája.

Kiemelte: Ezek az őrült ötletek időről időre mindig felbukkannak, de most úgy gondolják, hogy egy ilyen álságos európai akarat mögé bújtatva tudják majd ezt a többi nemzet torkán is lenyomni.

Ezt nem fogjuk szó nélkül hagyni, mi is ott leszünk a saját véleményünkkel! - írta közösségi oldalán Varga Judit.

Kapcsolódó írásaink