Külföld
Egyre több a német kivándorló
Az iszlamizáció elől menekülnek Paraguayba
A brit közszolgálati csatorna által megkérdezett németek a költözés két fő okaként az iszlám bevándorlást és a járvány alatti, szerintük túl szigorú korlátozásokat emelték ki. Németországban problémák vannak a muszlimokkal – mondta Michael Schwartz, aki 2021-ben érkezett Paraguayba.
Stephan Hausen, egy másik német emigráns, aki ugyanakkor érkezett az országba családjával, hasonló aggodalmakat fogalmazott meg különösen a folyamatos bezárások miatt, amelyek miatt nem lehetett zavartalanul élni. „Ez volt az utolsó csepp a pohárban” – mondta, és Schwartzhoz hasonlóan ő is aggodalmát fejezte ki a Németországba irányuló iszlám migráció miatt.
Hausen felesége hozzátette, szerinte egy szabályozottabb bevándorlási rendszerre lenne szüksége Németországnak, és a németeknek beleszólást kéne biztosítani ebbe a témába. „Azt tapasztaltuk, Paraguay nagyon keresztény ország, mi pedig keresztény kultúrából származunk – tette hozzá a férje. – Sok embert ismertünk meg itt, és egy hullámhosszon vagyunk. Németországban ez nem fordulhat elő, mert a muszlimok általában nagyon provokatívan viselkednek” – mondta.
Egy Hana néven említett nő, aki segít a németek letelepedésében, csak úgy volt hajlandó nyilatkozni a BBC-nek, ha nem lesz felismerhető. Ő elmondta, hogy a kivándorlók a gyerekeiket akarják megvédeni, mert a muszlim bevándorlók miatt mindennaposak lettek a nemi erőszakok és a zaklatások. Úgy fogalmazott, hogy a német nők nem érnek nekik semmit.