Külföld

Szijjártó: A szankciók nem hozzák el a békét a Nyugat-Balkánon

A szankciók nem hozzák el a békét a Nyugat-Balkánon, ezért fontos lenne, hogy az európai politikusok jobban megértsék a térség helyzetét, ehhez azonban büntetőintézkedések helyett tárgyalniuk kellene az érintett vezetőkkel - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Mostarban.

Szijjártó: A szankciók nem hozzák el a békét a Nyugat-Balkánon
Szijjártó Péter Milorad Dodikkal, a boszniai szerbek vezetőjével tárgyalt
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető először Dragan Coviccsal, a boszniai horvátok vezetőjével egyeztetett, aki szerinte rendkívül korrekten szólalt meg a magyarországi választásokkal kapcsolatban.

A találkozót követően leszögezte: „Magyarország abban érdekelt, hogy Bosznia-Hercegovinában béke, stabilitás és nyugalom legyen”. Ehhez pedig arra is szükség van, hogy az államalkotó nemzetek „megtalálják a számításaikat”.

Hozzátette, hogy a kormány támogatja a horvát nemzeti közösséget a nemzetközi szerződések biztosította jogaik teljes körű érvényesítésében, s ebben az európai platformokon is számíthatnak hazánkra.

Szijjártó Péter ezt követően Milorad Dodikkal, a boszniai szerbek vezetőjével tárgyalt, és bejelentette, hogy mivel a térség békéjének és stabilitásának vannak gazdasági feltételei is, Magyarország jelentős gazdaságfejlesztési programot indít Bosznia-Hercegovinában, illetve a boszniai Szerb Köztársaságban, első körben harmincmillió euró értékben.

„A Nyugat-Balkánon nem lehet szankciókkal békét és nyugalmat teremteni, ezért arra kérem az európai politikusokat, hogy ne Dodik elnök úrról, hanem Dodik elnök úrral beszéljenek, és akkor sokkal jobban meg fogják érteni az itteni helyzetet” - fogalmazott.

A miniszter a Mostari Nemzetközi Vásár megnyitóján elmondott beszédében is kiállt a térség integrációja mellett. Kiemelte, hogy elfogadhatatlanul lassúnak tartja a folyamatot, ami stratégiai hiba, illetve káros a regionális stabilitás szempontjából is, ezért Magyarország ismét annak felgyorsítására szólítja fel Brüsszelt.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető hangsúlyozta: „mi, akik Közép-Európában élünk, értjük és átérezzük a nyugat-balkáni térség integrációs folyamatának fontosságát”. „Sajnáljuk, hogy az EU egyes tagállamai és a brüsszeli intézmények esetében ez a megértés nem mindig teljes” - fogalmazott. „Itt az ideje, hogy megüzenjük Brüsszelnek, hogy le kell szállni a magas lóról, és elég a nagyképű nyilatkozatokból” - tette hozzá.

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy a blokknak nem a térségbeli országok vezetőiről kellene beszélnie, hanem velük kellene konzultálnia, ugyanis ezeket a demokratikusan megválasztott politikusokat „nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni”.

Emlékeztetett, hogy a vasárnapi magyarországi választáson a kormánypárt sorozatban negyedszer aratott fölényes győzelmet, ami szerinte megerősíti a nemzeti érdek érvényesítésére épülő, kölcsönös tiszteletre alapozott, szuverén külpolitika legitimitását is.

Mint mondta, ennek fókuszában hangsúlyosan szerepel a Nyugat-Balkán és Magyarország közötti együttműködés erősítése, illetve a térség integrációjának felgyorsítása. A kormány álláspontja szerint Szerbiát haladéktalanul fel kell venni az EU-ba, Bosznia Hercegovinának pedig meg kell adni a tagjelölti státuszt. „Ezt az álláspontunkat a jövőben még határozottabban fogjuk képviselni ezzel a választási győzelemmel a hátunk mögött” - emelte ki.

A miniszter arról is beszámolt, hogy a térség államaival lebonyolított kereskedelmi forgalom értéke tavaly megközelítette az 5,5 milliárd eurót, ami rekordnak számít, és ebből mindkét fél sokat profitál. Aláhúzta, hogy a rendezvényre huszonnégy magyar vállalat képviselője is elkísérte a gazdasági kapcsolat további erősítése érdekében.

Szijjártó Péter köszönetet mondott azért, hogy Magyarország a nemzetközi vásár partnerországa lehetett.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom