Külföld

Ferenc pápa: A háború mindannyiunk veresége

A háború nemcsak a jelent, hanem a társadalom jövőjét is elpusztítja Ferenc pápa szerint, aki ismételten a fegyverek letételére szólított fel Ukrajnában a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap.

Ferenc pápa: A háború mindannyiunk veresége
Ferenc pápa
Fotó: MH/Purger Tamás

Ferenc pápa emlékeztetett arra, hogy több mint egy hónap telt el a február 24-én kirobbant „kegyetlen és értelmetlen” háború kezdete óta.
„Mint minden háború, ez is vereséget jelent mindenki, mindannyiunk számára” - jelentette ki a katolikus egyházfő.

Hangsúlyozta, hogy el kell utasítani a háborút, melyben szülők temetik el gyermekeiket, emberek ölik meg korábban sose látott testvéreiket, hatalmasok hoznak döntéseket, és a szegények halnak meg.  

Kiemelte, hogy Ukrajna megtámadása óta az országban minden második gyerek elveszítette otthonát. „Ez jövőjük elpusztítását jelenti, drámai traumákat okoznak a legkisebbeknek és legártatlanabbaknak, ez a háború állati arca, mivel barbár és szentségtörő” - jelentette ki Ferenc pápa.     

A katolikus egyházfő úgy vélte, a háború elkerülhető, és mindent meg kell tenni azért, hogy ne szokjunk hozzá, máskülönben „mindannyian bűnösökké válunk miatta”.      

Kijelentette, az önpusztítás fenyegetésével szemben az emberiségnek rá kell döbbennie, hogy elérkezett a háború megszüntetésének az ideje: „ki kell törölni az emberiség történetéből, mielőtt a háború törölné ki az embert a történelemből”.  

A pápa sürgette az összes politikai felelőst, hogy kötelezze el magát a „mártír Ukrajna”, a fegyverek elhallgattatása, valamint a béketárgyalások érdekében.

Ferenc pápa szokás szerint a Szent Péter térre néző pápai lakosztály ablakából mondta el vasárnapi beszédét, melyet a vatikáni biztonsági szolgálat adatai szerint mintegy harmincezren hallgattak a téren és környékén.

Kapcsolódó írásaink

Mariupol még mindig ellenáll

ĀTűz alatt az ukrán városok - Zelenszkij nehézfegyverzetet követel - Eddig 12 újságíró vesztette életét Ukrajnában