Külföld

Háborús bűnösnek tartja Putyint az amerikai szenátus

Háborús bűnök elkövetéséért tartja felelősnek Vlagyimir Putyin orosz elnököt az amerikai szenátus helyi idő szerint kedden elfogadott határozata szerint.

Háborús bűnösnek tartja Putyint az amerikai szenátus
Vlagyimir Putyin orosz elnök
Fotó: AFP/Sputnik/Alexey Nikolsky

Az általában mélyen megosztott kongresszusi testület egyhangúlag fogadta el a határozatot, amely mások mellett a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróságot kéri arra, hogy folytasson vizsgálatot az Ukrajnában február 24. óta zajló orosz támadások során elkövetett „erőszak, háborús bűnök és emberiesség elleni bűnök” ügyében.

A tervezetet Lindsey Graham republikánus szenátor nyújtotta be. Chuck Schumer, a demokraták frakcióvezetője már a szavazás előtt kijelentette, hogy a szenátus valamennyi tagja úgy gondolja: Putyin nem menekülhet meg az elől, hogy felelősségre vonják az ukrán nép ellen elkövetett orosz atrocitásokért.

Az amerikai kongresszus szerint a nemzetközi vizsgálatoknak Putyin mellett az elnök részvételével működő orosz biztonsági tanács tagjaira és a katonai vezetőkre is ki kell terjedniük.

Múlt héten Kamala Harris amerikai alelnök is csatlakozott azokhoz a felhívásokhoz, hogy a hágai bíróság folytasson vizsgálatokat az orosz haderő ukrajnai tevékenysége során civilek ellen elkövetett atrocitások ügyében. Harris kiemelte a mariupoli szülőotthon elleni bombatámadást.

Oroszország eközben az ENSZ Biztonsági Tanácsában olyan határozattervezetet köröztet, amely a „sérülékeny helyzetben lévő” ukrajnai civilek védelmére, továbbá a humanitárius segítség és a távozni kívánó lakosság útjának szabaddá tételére szólítana. Moszkva ebben ugyanakkor meg sem említi saját felelősségét az általa megtámadott országban zajló háborúért.

Franciaország és Mexikó is szeretne elfogadtatni a világszervezetben egy határozati javaslatot, amely azonnali tűzszünetre szólít Ukrajnában, és rámutat a humanitárius helyzet súlyosságára. Nicolas De Riviere francia ENSZ-nagykövet a sajtónak nyilatkozva utalt arra, hogy tervezetük a Biztonsági Tanácsban valószínűleg orosz vétóba ütközne, ezért azon dolgoznak, hogy az ENSZ közgyűlése fogadja el.
 

Kapcsolódó írásaink