Külföld

Az izraeli elnök közvetíteni próbál a háborúzó felek között

Naftali Bennett izraeli miniszterelnökük vasárnap a közvetítő tárgyalások újabb fordulóján telefonon  egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, Olaf Scholz német kancellárral és Emmanuel Macron francia elnökkel - jelentette az izraeli Kan közszolgálati műsorszolgáltató vállalat.

Az izraeli elnök közvetíteni próbál a háborúzó felek között
Az orosz-ukrán harcok elől menekülők érkeztek a magyar határhoz
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

A Kan honlapja úgy értesült, hogy Izrael és a Nyugat országai szerint jelenleg lehetőség nyílhat tűzszünet megkötésére még az ukrajnai helyzet további súlyosbodása előtt, melynek veszélyére Izrael és más országok is figyelmeztettek.

A reggel Németországból visszatért Naftali Bennett azt mondta az izraeli kormány szokásos vasárnapi ülésén a szombati közvetítő tárgyalásokról, hogy a Putyinnal tartott megbeszélését teljes mértékben egyeztette az amerikaiakkal. Azt azonban nem részletezte a kormányfő, hogy mi történt a négyszemközti tárgyaláson a Kremlben, ahol csak  Bennett, a tolmács Zeév Elkin építésügyi miniszter, valamint Putyin és az ő tolmácsa volt jelen.

„Továbbra is próbálkozunk, még akkor is, ha nem nagy az esély” - nyilatkozta  közvetítői erőfeszítéseiről, melyek részeként az elmúlt 24 órában háromszor beszélt telefonon Zelenszkij ukrán elnökkel, háromszor tárgyalt telefonon, személyesen is Moszkvába és Berlinbe utazott szombaton, noha vallásos zsidóként csakis emberélet védelmében szegheti meg a szombati munkavégzés tilalmát.

„Természetesen az összes érintett áldásával és bátorításával mentem oda”- mondta Bennett moszkvai útjáról. „Még ha nem is nagy az esély, ha csak kis lehetőség is nyílik, ha el tudunk jutni minden oldalhoz, erkölcsi kötelességünknek tartom, hogy minden erőfeszítést megtegyünk”- tette hozzá az izraeli kormányfő, aki politikusi szerepvállalása előtt üzletember volt, s nagy gyakorlatot szerzett sikeres tárgyalások lebonyolításában.

Az izraeli közvetítő munka részeként Jaír Lapid külügyminiszter hétfőn villámlátogatásra Lettországba utazik, hogy ott Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel találkozzon.

Ferenc pápa: Ukrajnában „vér- és könnyfolyók folynak”

A Szentszék készen áll mindent megtenni a béke érdekében - hangsúlyozta Ferenc pápa az Úrangyala-imádság után mondott beszédében vasárnap.     

A katolikus egyházfő szavai szerint néhány napja Ukrajnában tartózkodik két bizalmas munkatársa, a lengyel Konrad Krajevski bíboros, a pápai alamizsnahivatal vezetője, valamint a cseh származású Michael Czerny, az Átfogó Emberi Fejlődésért felelős vatikáni dikasztérium ideiglenes prefektusa.

„A két bíboros jelenléte a pápa és az egész keresztény nép jelenlétét bizonyítja: közel akarunk lenni, hogy mondhassuk, a háború őrültség, álljatok meg, legyetek szívesek, lássátok meg a kegyetlenséget” - mondta Ferenc pápa.

Ferenc pápa hangoztatta, hogy a Szentszék „készen áll mindent megtenni a béke szolgálatában”.

Azt mondta, Ukrajnában „vér- és könnyfolyók folynak: nem katonai műveletről van szó, hanem háborúról, amely halált, pusztítást és nyomort szít”.

Az egyházfő a fegyveres támadások leállítását kérte, a tárgyalás és a józan ész előtérbe helyezését, valamint azt, hogy térjen vissza a nemzetközi jog tiszteletben tartása.

Humanitárius segítséget és humanitárius folyosók megnyitását sürgette, „életmentő segítséget az ostrom alatt álló térségekben, ahol fivéreinket és nővéreinket a bombák és a félelem nyomja agyon”. A pápa beszéde alatt többen ukrán zászlókat lobogtattak a Szent Péter téren.

A pápa kifejtette, „egyre több az áldozat és a menekülő, főleg édesanyák és gyerekek. A mártírként szenvedő országban óráról órára tragikusan nő a humanitárius segítség szükségessége” - mondta Ferenc pápa.

Köszönetet mondott a menekülteket befogadóknak.

Az egyházfő megköszönte az információszolgáltatásért életüket kockáztató újságírók munkáját is, akik lehetővé teszik, hogy „közel legyünk a lakosság drámájához, és lássuk a háború kegyetlenségét”.

Sergio Mattarella államfő a római ukrán közösség legnagyobb templomában vett részt a vasárnapi misén.

Bennett a Putyinnal folytatott megbeszéléséről tájékoztatta Scholzot

Naftali Bennett izraeli miniszterelnök szombat este, moszkvai látogatását követően a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott megbeszélése tartalmáról tájékoztatta Olaf Scholz német kancellárt Berlinben.

Naftali Bennett és Olaf Scholz
Naftali Bennett és Olaf Scholz
Fotó: MH

„A kilencvenperces beszélgetés központjában a kormányfő Putyin elnökkel szombaton folytatott moszkvai egyeztetésének eredményei álltak” - közölte vasárnapra virradóra Steffen Hebestreit német kormányszóvivő.

Elmondta: Bennett és Scholz tartani fogják a kapcsolatot az ügyben. A közlés szerint a két politikus „minden erővel azon lesz”, hogy „a lehető leghamarabb véget érjen az ukrajnai háború”.

Bennett a Putyinnal folytatott háromórás tárgyalása után azonnal Berlinbe repült. Szerdán Scholz Jeruzsálemben járt kancellári beiktatása utáni első hivatalos izraeli látogatásán.

Bennett és Putyin Moszkvában megbeszélte az Ukrajnában zajló háború kérdéseit, benne az izraeliek és a zsidó közösségek nehézségeit az izraeli sajtó szerint.

Bennett a tárgyalások tartalmáról telefonon értesítette Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, aki korábban többször is személyes közvetítésre kérte fel őt Oroszországgal.

Blinken amerikai támogatásról biztosította az ukrán külügyminisztert

 Antony Blinken amerikai és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szombaton a lengyel-ukrán határon találkozott, hogy Ukrajna nyugati támogatásáról és Oroszország nemzetközi elszigeteléséről tárgyaljanak az orosz-ukrán háború tizedik napján.

A szigorú biztonsági intézkedések mellett szervezett találkozóra egy határmenti sátorban került sor, amely mellett folyamatosan érkeztek Lengyelországba az ukrajnai menekültek, főleg nők és gyerekek, gurulós bőröndökkel és hátizsákokkal.

Az amerikai és ukrán diplomácia vezetője a felfestett lengyel-ukrán határvonal mindkét oldalát meglátogatta.
„Az egész világ Ukrajnával szolidáris, ahogy magam is itt állok Ukrajnában barátommal és kollégámmal” - jelentette ki Blinken.
„Remélem, Ukrajna népe világosan látni fogja: vannak barátaink, akik a szó szoros értelmében mellettünk állnak” - tette hozzá Kuleba.

A két külügyminiszter tárgyalt Ukrajna fegyverekkel való ellátásáról, Oroszország nemzetközi elszigeteléséről, és az orosz gazdaság büntetőintézkedésekkel történő meggyengítéséről - hangsúlyozta az ukrán diplomácia vezetője.

Ukrajna végül meg fogja nyerni Oroszországgal vívott háborúját, de az ország nemzetközi támogatóinak több segítséget kell nyújtani, hogy hamarabb véget érjen a konfliktus - hangoztatta Kuleba.

Kijevnek különösen vadászrepülőgépekre és légvédelmi rendszerekre lenne szüksége, hozzátéve, hogy a nyugati országok által küldött Stinger légvédelmi rakéták sokat segítettek. Az ukrán katonai erők három orosz vadászrepülőgépet is lelőttek szombaton - tette hozzá az ukrán külügyminiszter.

„Ha továbbra is megkapjuk a szükséges fegyvereket, a fizetendő ár alacsonyabb lesz. Ez sok életet megmenthet” - mondta.

Kuleba hangsúlyozta, hogy nem lát előrelépést a fehérorosz-ukrán határon zajló orosz-ukrán tűzszüneti tárgyalásokban, de „folytatni kell a párbeszédet”.

Blinken lengyel tisztségviselőkkel egyeztetett

Antony Blinken szombaton találkozott Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel és Zbigniew Rau lengyel külügyminiszterrel is, valamint meglátogatott egy lengyelországi menekültközpontot is.

Az ENSZ menekültügyi főbiztossága (UNHCR) arról számolt be szombaton, hogy az Ukrajnát elhagyó menekültek száma a hét végére akár 1,5 millióra is nőhet a jelenlegi mintegy 1,3 millióról.

Blinken Brüsszelből érkezett Lengyelországba, ahol NATO-tagországok, a G7 csoporthoz tartozó országok, és az Európai Unió tagországainak külügyminisztereivel találkozott pénteken, hogy az Oroszország elrettentését célzó nyugati büntetőintézkedésekről tárgyaljon.

Az amerikai külügyminiszter szerint a nemzetközi szankciók már eddig is „konkrét eredményeket” értek el az elmúlt napokban az orosz gazdaság meggyengítése területén.

„Ez a (nemzetközi) nyomás nem csak folytatódni fog, hanem erősödni is, mindaddig, amíg ez az önkényes háború véget nem ér” - tette hozzá Antony Blinken.

Kapcsolódó írásaink