Külföld
A transzatlanti partnerség erősítésének jelentőségét hangsúlyozta Olaf Scholz Washingtonban
Bidennel tárgyalt a német kancellár

A találkozó előtt a kancellár interjút adott a Washington Post című lapnak, amelyben úgy fogalmazott, látogatásának célja a transzatlanti partnerség megerősítése. Mint mondta, az Egyesült Államok Németország és Európa legfontosabb szövetségese, így kulcsfontosságú, hogy erős egység legyen a felek között. Keményen dolgoztunk azért, hogy egyértelműen megüzenjük Oroszországnak, súlyos árat fog fizetni, ha megsérti Ukrajna területi integritását – tette hozzá.
Scholz az interjúban megerősítette, hogy Németország nem szállít fegyvert Ukrajnának. Arra a kérdésre, hogy a német kormány leállítaná-e az Északi Áramlat–2 gázvezeték üzembe helyezését egy orosz invázió esetén, a kancellár csupán annyit mondott, ez esetben szövetségeseikkel együtt minden szükséges lépést készek megtenni. Scholz a tervek szerint február 14-én Kijevbe, 15-én pedig Moszkvába utazik, a német szövetségi kormányfő célja, hogy erősítse Berlin közvetítő szerepét az ukrán válságban.