Külföld
A migráció vonatkozásában a szolidaritás egyebek mellett a külső határok védelmét jelenti

Varga Judit magyar újságíróknak nyilatkozva elmondta: az Európai Unió Tanácsának francia elnökségi prioritásai között a migráció vonatkozásában a külső dimenzió, a határvédelem, valamint a menekültek előzetes, az uniós határon kívüli szűrése szerepel.
Hangsúlyozta: Magyarország azt szeretné, hogy az Európai Unión kívüli országok is részesei legyenek a migrációról történő gondolkodásnak, ugyanis az uniós maradásra jogosulatlanok visszaküldése, illetve a másodlagos, tagállamok közötti migráció megoldandó problémát jelent.
Kijelentette: a schengeni övezet védelme a külső határok védelmét is jelenti. A menekültek tagállamok közötti, kvóta szerinti bármifajta elosztása Magyarország számára vörös vonalat jelent. Nem a bajt kell Európába hozni, hanem helyben kell megoldani a problémát, a migrációt pedig meg kell állítani - jelentette ki az igazságügyi miniszter.
Az Európa jövőjéről folytatott konferenciával kapcsolatban kiemelte: Magyarország fontosnak tartja, hogy a hamarosan véget érő rendezvénysorozat összegzése valóban az állampolgárok véleményét tükrözze. Magyarország figyelemmel kíséri, hogy a konferencia kimenetele nehogy „lopakodó szerződésmódosításba torkolljon”, ahogyan azt is, hogy a megállapítások valóban a tényeken alapuljanak.
Magyar aktivitásnak köszönhető, hogy a migráció veszélyeire történő figyelemfelkeltés bekerült a legutóbbi, közbenső jelentésbe - közölte.
Varga Judit elmondta továbbá, hogy a konferencia-sorozat legaktívabb résztvevője Magyarország, az eddig rendezett mintegy 4500 rendezvényből legalább 455-öt Magyarország szervezett. Ez azt jelenti, hogy Magyarország, még Németországot is megelőzve, az első helyen áll - közölte.
A francia elnökség „zöld átmenetre” vonatkozó célkitűzéseivel kapcsolatban az igazságügyi miniszter sikernek nevezte, hogy a visegrádi országok - Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia - lobbitevékenységének köszönhetően a földgáz és az atomenergia is bekerült az uniós taxonómiarendelet tervezetébe.
„Noha a tervezetet még sok támadás fogja érni, a tagállamok többsége mellette áll, hiszen már most látszik, hogy az atomenergia nélkül Európa nem fogja elérni a kitűzött klímacélokat” - fogalmazott.
Kérdésre válaszolva elmondta: a francia elnökség egyértelművé tette, hogy az uniós alapértékek megsértése esetén indítható 7-es cikk szerinti eljárás Magyarország esetében májusban kerül napirendre. Márciusban a 2021-es, általános jogállamisági jelentés vitáját tartja majd az uniós Tanács.
A koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő uniós csomaggal kapcsolatban kijelentette: az, hogy az uniós forrásokról szóló tárgyalások aktuálpolitikai kérdés áldozatává képesek válni jogi és politikai problémát is felvet. Az Európai Bizottság eljárásának gazdasági következménye is van, egyebek mellett sérti a tagállamok közötti versenyt. „Látszik, hogy Brüsszel a hazai ellenzéknek próbál segíteni azáltal, hogy zsaroló helyzetet teremt” - jelentette ki.
Magyarország számára elsődleges, hogy megvárja az áprilisi népszavazás vonatkozó eredményét, a kormány számára ugyanis a magyar emberek, a magyar választók akarata a döntő - tette hozzá Varga Judit.
Franciaország elkötelezett a jogállamiság ügye mellett
Az Európai Unió Tanácsának francia elnöksége elkötelezett a jogállamiság európai szinten kiemelkedő jelentőségű ügye mellett - jelentette ki Clément Beaune, az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét betöltő Franciaország európai ügyekért felelős külügyi államtitkára Brüsszelben kedden.
Beaune az uniós tagállamok általános ügyekért felelős minisztereinek tanácskozását lezáró sajtótájékoztatón elmondta, hogy az uniós alapértékek megsértése esetén indítható 7-es cikk szerinti eljárásról szóló vita Magyarország esetében májusban kerül napirendre.
Tájékoztatása szerint a 2021-es általános jogállamisági jelentésről az elnökség március 3-án és 4-én a franciaországi Arles-ban fog informális találkozót tartani.
„A jogállamiságról átfogóbb és általánosabb megbeszélést fogunk folytatni, amely lehetővé teszi, hogy több tagállam is kifejthesse gondolatait erről a kulcsfontosságú kérdésről” - fogalmazott.
Újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: noha a 7-es cikk szerinti eljárásnak vannak bizonyos korlátai, két uniós tagállamot, Lengyelországot és Magyarországot érintően folytatni kell, azokra ugyanis a szlovén tanácsi elnökség alatt nem került sor.
Közölte továbbá, hogy a jogállamiság elveinek megsértése esetén az EU költségvetésének védelmére irányuló feltételességi mechanizmust érintő rendelet ügyében az uniós bíróság február 16-án fog döntést hozni. Tisztában kell lenni azzal, hogy a rendelet fontos eszköz, használatának pénzügyi dimenziója is van - tette hozzá a francia európai ügyekért felelős külügyi államtitkár.