Külföld

„A kiváló horvát-magyar együttműködésből mindkét ország sokat profitál”

Magyarország és Horvátország egyaránt sokat profitál a kiváló kétoldalú együttműködésből, egyebek mellett gazdaságilag is, amit jól mutat, hogy 2010 óta 2,5-szeresére nőtt a kereskedelmi forgalom a felek között - jelentette ki kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

„A kiváló horvát-magyar együttműködésből mindkét ország sokat profitál”
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter üdvözli Gordan Grlic-Radman horvát kül- és Európa-ügyi minisztert
Fotó: MH/Török Péter

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar-horvát diplomáciai kapcsolatok felvételének 30. évfordulója alkalmából Budapesten rendezett panelbeszélgetésen hangsúlyozta, hogy a kétoldalú kereskedelem értéke a koronavírus-járvány ellenére 2021 első tíz hónapjában elérte a 2,6 milliárd eurót, s ezzel hatalmas rekordot döntött.

Kiemelte, hogy Horvátország a magyar tőke második legfontosabb célállomása, például az OTP és a Mol is igen aktív a helyi piacon, és az ország fontos szerepet játszik majd a továbbiakban a kormány „kifektetési stratégiájában” is.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy Magyarország mindvégig nagy erőkkel támogatta Horvátország európai uniós integrációját. Emlékeztetett rá, hogy Zágráb a magyar soros EU-elnökség alatt ért célegyenesbe a csatlakozási folyamatban. Így szerinte Horvátország épp az utolsó pillanatban léphetett be, ugyanis azóta rendkívül felerősödött a bővítéssel szembeni ellenállás egyes tagállamokban.

„Ahogyan velünk, úgy a horvátokkal is jól járt az EU, mint ahogyan minden közép-európai ország csatlakozásával. Ez fontos érv amellett, hogy a bővítési politikát folytatni kell” - hangoztatta.

Hozzátette, hogy Magyarország is számíthatott Horvátországra a 2020-as EU-elnöksége alatt, amelynek során mindvégig kitartott a korrekt hozzáállás mellett, még a magyar kormány elleni, „elementáris erejű, képmutató támadások” dacára is.

Objektum doboz

A miniszter példaértékűnek nevezte az együttműködést a nemzeti kisebbségekről való gondoskodás területén. Aláhúzta, hogy tavaly mindkét országban csúcsot döntött az egymás nemzeti közösségeinek támogatására elkülönített összeg, ami jól mutatja a baráti viszonyt.

Üdvözölte az energetikai összeköttetés fejlesztését, különösképpen azt, hogy a horvátországi LNG-terminál elérésének köszönhetően Magyarország a történelem során most először hosszútávú gázvásárlási szerződést tudott kötni egy nem orosz szereplővel.

Leszögezte: ha a közép-európai országok együtt tudnak működni, akkor saját erejükön felül tudják érvényesíteni az érdekeiket. „Azok a szomszédaink, akik velünk együttműködnek, egész biztosan jól járnak” - fogalmazott.

Beszédében Gordan Grlic-Radman horvát kül- és Európa-ügyi miniszter kijelentette, hogy országa fontos barátra lelt Magyarországban a rendszerváltás környékén, és a kétoldalú együttműködés azóta is kitűnő.

„Ha nincs Magyarország, valószínűleg nem tudunk belépni az Európai Unióba” - vélekedett.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom