Külföld

A kazah nemzetbiztonsági bizottság szerint a helyzet stabilizálódott az országban

 Kazahsztánban a helyzet stabilizálódott - jelentette be a közép-ázsiai ország nemzetbiztonsági bizottsága hétfőn.

A kazah nemzetbiztonsági bizottság szerint a helyzet stabilizálódott az országban
Járőröző katonai járművek Almati utcáin
Fotó: AFP/Alexandr Bogdanov

A tájékoztatás szerint a terrorista fenyegetések melegágyait semlegesítették.
A belügyminisztérium ezt megelőzően arról számolt be, hogy a biztonsági erők hétfőig 7939 embert vettek őrizetbe a múlt heti zavargásokkal összefüggésben.

A múlt héten több kazah városban a tiltakozók rövid időre elfoglaltak vagy felgyújtottak kormányzati épületeket, amikor az üzemanyagárak emelése elleni, kezdetben békés tüntetések erőszakba torkolltak. A hatóságok szélsőségeseket és terroristákat okoltak az erőszakért, akik közül néhányan szerintük külföldiek voltak.

Karim Maszimovot, a Nemzetbiztonsági Bizottság korábbi vezetőjét hazaárulás gyanújával őrizetbe vették a múlt héten, néhány nappal azután, hogy Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök menesztette őt és a kormányt.

Az államfő a zavargások megszüntetése érdekében tűzparancsot adott ki, és szükségállapotot rendelt el a 19 milliós, olajban gazdag országban. Emellett segítséget kért a volt szovjet tagköztársaságokat tömörítő, orosz vezetésű Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetétől (KBSZSZS) a helyzet megoldásához, majd bejelentették, hogy Oroszország az általa vezetett katonai szövetség keretében több mint 70 katonai repülőgépet és katonákat küldött Kazahsztánba. A csapatokat a kazah hatóságok szerint a stratégiai objektumok őrzésére vezényelték az országba.

Az orosz és az állami média egy kormányzati közösségi média posztra hivatkozva arról számolt be, hogy az összecsapások során 164 ember vesztette életét. Az egészségügyi és rendőrségi hatóságok azonban nem erősítették meg a számot, a közösségi média posztot pedig később törölték.

„Úgy gondolom, hogy valamiféle összeesküvés történt, amelyben hazai és bizonyos külföldi romboló erők is részt vettek” - mondta hétfőn az állami televíziónak Karin Jerlan, a kazah elnök külpolitikai tanácsadója, de gyanúsítottakat nem nevezett meg.

Tokajev: Kazahsztán túlélte a puccskísérletet

Tokajev elnök hétfői nyilatkozatában úgy fogalmazott: Kazahsztán túlélte a puccskísérletet; szerinte az akciókat, általa meg nem nevezett, egyetlen központból koordináltak.

A politikus a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (KBSZSZ) online ülésén videokapcsolaton keresztül tartott beszédében azt állította, hogy az országban helyreállt a rend, de a terroristák utáni hajsza még folytatódik.

„Spontán tüntetések álcája alatt zavargások hulláma tört ki. Világossá vált, hogy a fő cél az alkotmányos rend aláásása és a hatalom átvétele volt. Államcsínykísérletről beszélünk” - mondta.    

Hangsúlyozta: a hatóságok nem indítottak és nem is fognak háborút viselni a civilek ellen.

Az üzemanyagár-emelés elleni tüntetések alig több mint egy hete kezdődtek, majd szélesebb körű tiltakozásba torkolltak a kazah kormány és a korábbi elnök, a 81 éves Nurszultan Nazarbajev ellen.

„A fő csapás Almati városa ellen irányult. Ennek a városnak a bukása előkészítette volna az utat a sűrűn lakott déli részek, majd az egész ország hatalomátvételéhez” -  fejtette ki az államfő. Hozzátette: „Ezután a főváros elfoglalását tervezték”. A biztonsági erők tizenhat tagja meghalt, a civil áldozatok számát még vizsgálják.

Tokajev szerint a nagyszabású terrorizmusellenes művelet, valamint az orosz vezetésű katonai szövetség kazahsztáni küldetése, amelyben 2030 katonát és 250 harci eszközt vetettek be, hamarosan véget ér.

Az elnök megvédte döntését, hogy orosz vezetésű csapatokat hívott az országba, és azt mondta, hogy a misszió legitimitásával kapcsolatos kételyek az információhiányból erednek. Hangoztatta: Kazahsztán hamarosan bizonyítékot szolgáltat a nemzetközi közösségnek a történtekről.

Kapcsolódó írásaink