Külföld

Litvánia meghosszabbította a szükségállapotot a határán

A litván vezetés kedden bejelentette, hogy a migránsválság miatt január közepéig meghosszabbította az ország Fehéroroszországgal közös határa mentén elrendelt szükségállapotot.

Litvánia meghosszabbította a szükségállapotot a határán
Nyár óta több ezer bevándorló kelt át vagy próbált meg átkelni a fehérorosz határon
Fotó: AFP/Leonid Shcheglov

Nyár óta több ezer - elsősorban a közel-keleti országokból érkezett - bevándorló kelt át vagy próbált meg átkelni a fehérorosz határon, hogy az európai uniós tagállam Lettországba, Litvániába vagy Lengyelországba jusson.

A nyugati országok azzal vádolják Fehéroroszországot, hogy az Európai Unióba való könnyű bejutás ígéretével a határra csábítják a bevándorlókat, így váltva ki a migránsválságot. Minszk ezt tagadja.

A november 10-én bevezetett szükségállapot értelmében korlátozhatják a mozgást a határ térségében, megtilthatják a nyilvános gyülekezéseket, és korlátozhatják az őrizetben tartott bevándorlók mobiltelefonhoz férését.

„Az intézkedések bevezetését indokló fenyegetések (...) továbbra is fennállnak” - mondta Viktorija Cmilyte-Nielsen, a litván parlament elnöke.

Lengyelország hasonló korlátozó intézkedéseket vezetett be a határán.

Az Európai Unió a múlt héten újabb szankciókat rendelt el a migránsválság kapcsán, nevezetesen a Belavia állami légiközlekedési vállalat és tíz másik cég, valamint 17 tisztségviselő ellen.

Idén több mint 4200 bevándorló lépte át a fehérorosz határt, szemben a tavalyi nyolcvaneggyel.

A határőrség szerint már 8900 ember határsértését akadályozták meg.

Kapcsolódó írásaink