Külföld

Ismét szobrokat döntenek a vérliberálisok az Egyesült Államokban

A New York-i önkormányzat megszavazta hétfőn, hogy eltávolítják az épületéből Thomas Jeffersonnak, az Egyesült Államok egyik alapító atyjának, a függetlenségi nyilatkozat fő megalkotójának a szobrát amiatt, hogy rabszolgatartó volt. A szobor több mint száz éven át állt a polgármesteri hivatal csarnokában.

Ismét szobrokat döntenek a vérliberálisok az Egyesült Államokban
Thomas Jefferson egy másik szobra a Capitolumban
Fotó: Kevin Dietsch / GETTY IMAGES N

Az önkormányzat egyik bizottsága előtte egyhangúlag hagyta jóvá elvben a szobor eltávolítását, amit már több éve követeltek a képviselő-testület fekete bőrű és latin-amerikai származású tagjai. A szobrot ezután a város történeti társaságának épületében fogják kiállítani.

Jefferson volt az Egyesült Államok első külügyminisztere George Washington elnöksége alatt, majd alelnök, 1801-től pedig az ország harmadik elnöke.

Élete bizonyos szakaszaiban volt összesen több mint 600 rabszolgája. Ő maga két rabszolgáját szabadította föl, halála után pedig hét rabszolgája nyerte el a szabadságát. Elnökként következetesen kiállt a nemzetközi rabszolga-kereskedelem felszámolása mellett, majd betiltotta a rabszolga-kereskedelmet. Magánemberként a rabszolgák fokozatos felszabadítását és emancipációját tartotta helyesnek, nem az azonnalit.

„Jefferson országunk dicsőséges és dicstelen események alkotta hosszú történetéből olyan epizódokat képvisel, amelyek a legszégyenletesebbek közé tartoznak” - jelentette ki a határozatról Adrienne Adams, a képviselő-testület egyik fekete bőrű tagja.

A szobor eltávolítását eredetileg a feketékkel és más kisebbségekkel szembeni egyenlő bánásmódért harcoló, 2013-ban létrejött, Black Lives Matter nevű civil mozgalom követelte.
 

Kapcsolódó írásaink