Saját térfelükön harcoljanak a konzervatívok

– Mit kínál a PPC, amit a konzervatív pártiak nem tudnak vagy nem akarnak megadni szavazóiknak?

– Elvi, konzervatív és kis kormányt, hazafias, szabadságot szerető alternatívát kínálunk azoknak a szavazóknak, akik elutasítják a kanadai politika baloldali dominanciáját. Nemet mondunk az éghajlatváltozási hisztériára és a szén-dioxid-adóra, a tömeges bevándorlásra, az újabb kormányzati kiadásokra és a költségvetési hiányok végtelen sorozatára.

Elutasítjuk az intoleráns woke, azaz érzékenyített szélsőbaloldali kultúrát, amely átveszi a médiát, az egyetemeket, a kulturális intézményeket, sőt a vállalkozásokat is. Röviden, szövetségi szinten Kanadában mi vagyunk az egyetlen valódi jobboldali párt, most, hogy az Erin O’Toole vezette Konzervatív Párt a balközépre költözött, és lényegében elfogadta a Justin Trudeau-féle liberálisok platformját.

– Mit gondol arról, hogy a konzervatív Erin O’Toole a választások előtt felkarolta a progresszív témákat? Milyen fényt vet ez a kanadai konzervatívok többi tagjára, hogy mindezzel egyetértettek?

– Amikor három éve kiléptem a konzervatív pártból, hogy elindítsam a néppártot, azt mondtam, hogy nem lehet őket megreformálni, mert erkölcsileg és szellemileg korruptak. A konzervatív párt vezetőinek egyetlen céljuk az, hogy bármi áron megszerezzék a hatalmat, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy feladják minden elvüket. Erin O’Toole-t tavaly választották meg a párt vezetőjének, miután igaz konzervatívként indult, de a baloldali eltolódással végül elárulta minden támogatóját.

Sajnos a parlamenti képviselők és a párttagok, akik ezzel nem értenek egyet, ezt továbbra is hajlandók tolerálni abban a reményben, hogy ezzel a stratégiával választásokat tudnak nyerni. Ez a két évvel ezelőtti választások során nem működött, és idén ősszel sem. A konzervatívok két mandátumukat elvesztették, és nem értek el áttörést azokban a nagyvárosokban sem, ahol azt remélték, hogy több centrista szavazót szerezhetnek. Ez egy kudarcra ítélt stratégia, de úgy hiszem, ezt újra megpróbálják, reménykedve abban, hogy legközelebb sikerül.

– A konzervatívok éles balra fordulásával túlélte-e a politikai pluralizmus a választásokat? Vannak-e jelenleg választott tisztviselők, akik a keresztény és hazafias szemléletet képviselik?

– Tudom, hogy volt kollégáim között vannak képviselők, akik valódi konzervatív elveket támogatnak, és valószínűleg jobban egyetértenek a mi néppárti platformunkkal, mint a saját pártjuk által hirdetett nézetekkel. De meg akarják tartani a munkájukat, ezért hallgatnak. Még ha akarnák is, akkor sem szabad nyíltan beszélniük és védelmükbe venni ezeket az elveket, különben kizárják őket a pártból.

Követniük kell a vezető által meghatározott pártvonalat. Tehát a gyakorlatban nincs olyan választott tisztviselő a kanadai parlamentben, aki valódi, elvi, konzervatív szemléletet védene. A parlamentben öt baloldali párt van, jobboldali pedig egy sem. Ezért mondtam a választások éjszakáján, hogy a PPC az egyetlen igazi ellenzéki párt, annak ellenére, hogy ezt a szerepet egyelőre a parlamenten kívül kell játszanunk.

– Ha növelni szeretné pártját, hajlandó lesz-e felvenni a pragmatikus szerepét azzal céllal, hogy tágítsa politikai vonzerejét?

– Nem szándékom, hogy felhígítsam a PPC alapelveit csak azért, hogy több szavazatot szerezzek. Ez azt jelentené, hogy ugyanazt a stratégiát kéne elfogadnom, mint a Konzervatív Pártnak. Nem azért hagytam őket el, hogy aztán lemásoljam sikertelen stratégiájukat. Van egy sajátos arculatunk, mint az egyetlen kanadai jobboldali párt, és ezt teljes mértékben ki fogjuk használni. Nem fogom megismételni azt a hibát sem, amelyet a Reformpárt, a néppárthoz hasonló párt követett el, amely a kilencvenes években a konzervatívok alternatívájaként emelkedett fel, de végül a kétezres évek elején egyesült velük azért, hogy biztosítsanak egy egységes jobboldali alternatívát a Liberálisokkal szemben.

Ezzel azonban teljesen felhígították a platformjukat. Miniszter voltam abban a konzervatív kormányban, amelyet tizenöt éve választottak meg Stephen Harper miniszterelnök alatt az egyesülés után. Bár végrehajtottunk néhány reformot, a kormány minden lehetőséget elszalasztott, amellyel valóban megváltoztathatta volna Kanada politikai kultúráját és kormányzási módját. Nem hagytak maguk mögött szinte semmilyen politikai hagyatékot. Nem szándékom, hogy újra átéljem ezt az élményt. Egyszerűen otthagyom a politikát, ha nem tudok semmi jelentőset elérni.

– Általánosságban hogyan alkalmazkodnak a jobbközép pártok egy kulturális környezethez, ahol a közhangulat folyamatosan balra tolódik, különösen a fiatal szavazók körében?

– Fel kell hagyniuk elveik kiárusításával a választási siker reményé­ben, keményen ellenállni a baloldali narratíváknak, harcolniuk kell elveikért, és meg kell győzniük az embereket arról, hogy ők a legjobbak. Röviden, a saját térfelükön kell harcolniuk, ahelyett, hogy minden fontosabb ügyet ráhagynának a baloldalra, és megpróbálnák meggyőzni a választókat arról, hogy ők jobbak lennének egy nagy, baloldali kormány irányításában, mint a baloldali pártok. Az ötleteinket sosem fogjuk tudni győzelemre vinni, hacsak nincs meg bennünk a hajlandóság arra, hogy ezeket nyíltan, szenvedéllyel és meggyőződéssel megvédjük.

– Milyen következtetést vont le a legutóbbi választásokból, és milyen tervei vannak a következő négy évre?

– A választás megmutatta, hogy Kanadában igény van az elképzeléseinkre. Ha ragaszkodunk elveinkhez, és gondoskodunk arról, hogy a választók értesülhessenek arról, hogy mit kínálunk, akkor reménykedhetünk a további növekedésben. Teljesen abnormális az, ha egy nagy nyugati parlamenti demokráciában nincs jobboldali párt. Mi a kanadai politikai tér egyik leggyorsabban növekvő pártja vagyunk. Célunk, hogy továbbra is eladjuk ötleteinket, felhasználjuk a választásokban elért eredményeinket arra, hogy jobban szervezettek legyünk, és a következő években Kanadában a fő jobboldali alternatívává fejlődjünk.