Külföld

„Kötelességünk a lélekmentésben segíteni csángómagyar testvéreinket”

Kövér László szerint Magyarországnak és az erdélyi magyarságnak kötelessége segíteni a lélekmentésben a csángómagyar testvéreket. Az Országgyűlés elnöke Csíkszeredában beszélt erről a magyar kormány támogatásával felépített csángó kollégium péntek délutáni ünnepélyes átadóján.

„Kötelességünk a lélekmentésben segíteni csángómagyar testvéreinket”
Kövér László
Fotó: MH/Katona László

Kövér László elmondta: ha egy közösséget hosszú távon módszeresen és tudatosan megfosztanak az anyanyelvi oktatás és az anyanyelvi hitélet jogától és lehetőségétől, ha meggátolják abban, hogy kinevelje saját értelmiségét, ha nyakába janicsár vezetőket ültetnek, és minden eszközzel igyekeznek elfojtani a nemzeti hovatartozás ősöktől örökölt érzését, akkor az érintett közösség egy lélekrablás áldozata.

"A történelem során a moldvai csángómagyar közösség egy ilyen fájdalmas lélekrablás áldozatává vált" - jelentette ki a politikus. Hozzátette: a mai magyaroknak, székelyeknek, Magyarországnak és az erdélyi magyarságnak kötelessége a lélekmentésben segíteni a csángómagyar testvéreket.

Kövér László szerint a lélekmentésnek azzal kell kezdődnie, hogy "az ösztönökbe menekült nemzeti önazonosság és hovatartozás érzését segítünk felemelni a tudatba". Ennek alapja pedig az anyanyelvű oktatás és nevelés biztosítása a csángómagyarság számára.

Felidézte, hogy Csíkszeredában már 1990-ben intézményesen megkezdődött a lélekmentés, a magyar nyelven tanulni akaró csángó fiatalok beiskolázása a városban működő oktatási intézményekbe. Ez - szerinte - a székely felelősségérzetnek, a székelyföldi magyar pedagógusok szeretetének és szakértelmének volt köszönhető. Úgy vélte: a városban megvolt az alap, amelyre felépülhetett a csángó kollégium.

A házelnök abbeli reményének adott hangot, hogy a csíkszeredai csángó kollégium mintaintézménnyé válik és mintául szolgál majd más erdélyi városokban létrehozandó csángómagyar kollégiumok számára is.

Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere kijelentette: a kollégium garancia arra, hogy a város iskoláiban, utcáin továbbra is ott lesznek a moldvai csángó diákok.

Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke elmondta: hiába volt akarat, a létező romániai jogszabályok szerint az önkormányzatok nem tudtak volna ilyen intézményt létrehozni. A politikus hozzátette: a magyar kormány megtette a dolgát, most már a városon és a megyén a sor, hogy segítsék az intézmény működését és a Csíkszeredában tanuló csángó fiatalok boldogulását.

Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) elnöke elérzékenyülve mondta el: ő maga és testvérei is Csíkszeredában tanultak, szerény körülmények között. Hozzátette: úgy érzi magát a kollégiumavatón, mint a kisgyermek, aki látja, hogy kigyúlnak a karácsonyi fények, és minden vágya teljesült.

A csíkszeredai csángó kollégium 56 diák befogadására alkalmas. Az épületet az MCSMSZ vásárolta és alakította át kollégiummá a magyar állam anyagi támogatásával.

Kövér László lélegeztető gépeket adott át a csíkszeredai kórháznak

Öt szállítható lélegeztető gépet adott át pénteken Csíkszeredában a Hargita megyei sürgősségi kórháznak Kövér László.

A csíkszeredai csángó kollégium avatója keretében Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke számolt be arról, hogy a Hargita megyei tisztifőorvos, Tar Gyöngyi kérésére fordult Kövér László házelnökhöz, így a magyar kormány öt olyan lélegeztető gépet küldött Csíkszeredába, amelyek a betegek szállításakor is használhatók.

Kövér László hangsúlyozta: azt szeretné, ha a székelyek beoltatnák magukat, "hogy ne kelljen Székelyföldre több lélegeztető gépet hozni". Kijelentette: a vírus nem játék. Megjegyezte: az oltásban is van kockázat de ez matematikailag nem kimutatható ahhoz a kockázathoz képest, amit azok vállalnak, akik nem oltatják be magukat.

Konrád Judit, a Hargita megyei sürgősségi kórház igazgatója elmondta, az átadó ünnepség alatt is hívták egy másik kórháztól, hogy van-e szabad lélegeztetőgépük. Hozzátette: míg korábban az üres ágyat, most a légeztetőgépet keresik a kórházak.

"Amikor a legnehezebb helyzetben vagyunk, akkor érkezik mindig a magyar kormánytól a segítség. (.) A magunk módján viszonozni fogjuk" - jelentette ki a kórházigazgató.

Romániában riasztó ütemben terjed a koronavírus-járvány negyedik hulláma. Az országban szinte naponta megdőlnek a jegyzett napi fertőzések, a járványnak tulajdonított napi halálesetek csúcsértékei. A kórokozó megjelenése óta még soha nem voltak annyian kórházban és nem szorultak intenzív terápiás ellátásra, mint jelenleg. Az országban nincs már elegendő kórházi kapacitás a súlyos esetek ellátására, a túlzsúfolt kórházak betegfelvételi osztályain és az épület előtt sorban álló mentőautókban további súlyos állapotban lévő fertőzöttek várnak arra, hogy kórházi ágyhoz jussanak. A hírtelevíziók beszámolói szerint a romániai járványhelyzet súlyosabb, mint amilyen az olaszországi Lombardia tartományban volt a járvány első hullámakor.

Kapcsolódó írásaink