Külföld

Ferenc pápa köszönetet mondott Erdő Péternek az eucharisztikus kongresszusért

Ferenc pápa levélben mondott köszönetet Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érseknek az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) megszervezéséért.

Ferenc pápa köszönetet mondott Erdő Péternek az eucharisztikus kongresszusért
Ferenc pápa az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjére érkezik a Hősök terére 2021. szeptember 12-én
Fotó: MH/Purger Tamás

A levélben a katolikus egyházfő úgy fogalmazott: „apostoli utamról visszatérve, szívemben őrzöm azokat a nagy pillanatokat, amelyeket Isten népével együtt éltem meg, akik imádságban egybegyűltek a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus lezárására”.

Ferenc pápa köszönetet mondott Erdő Péternek a munkájáért, hozzátéve, „sokak rejtett és csendes együttműködése - püspököké, papoké és lelkipásztori munkatársaké - lehetővé tette mindenki számára, hogy megújítsa lelkét az eucharisztia színe előtt, amely a szeretet és a hit forrása”.

Az egyházfő megköszönte a bíborosnak azt „az előrelátást is, amellyel jó megoldásokat javasolt” a rendezvény szervezése során jelentkező „problémákra és kihívásokra”. Végül jelezte, imádkozik Erdő Péterért és a főegyházmegyéért.

Úgy fogalmazott: „az Úr áldjon meg titeket bőségesen és támasszon számos, hitben elkötelezett világit, akik Jézus Krisztusról tanúságot akarnak tenni és meg akarják élni a nyolc boldogságot”.

A pápa üdvözölte továbbá a főegyházmegye papjait, szerzeteseit és szerzetesnőit, Isten áldását kérve hivatásukra. A kongresszust szeptember 5. és 12. között tartották Budapesten, a katolikus világesemény záró szentmiséjét Ferenc pápa mutatta be a Hősök terén.

Kapcsolódó írásaink