Külföld
„Hiba volt Orbánt kritizálni a határkerítés miatt”

A dán tárcavezető mindezt az Afganisztánból várható migránshullámról folytatott vitát követően szögezte le, hozzátéve, hogy nem ismétlődhetnek meg a 2015-ös események. Akkor menekültek meneteltek Európa autópályáin, és nem voltunk képesek megvédeni a külső határainkat, valamint a segélyszervezetek pénzszűkében voltak.
Tesfaye azt javasolta a miniszterek találkozóján, hogy az afganisztáni helyzetet a határok erősítésével és a szomszédos országoknak juttatott támogatással igyekezzenek kordában tartani.
„Az erős határok hívei vagyunk. Nem csupán Európa és a szomszédos országok között, de a keleti Törökország és a déli Tunézia határain. Dán részről ezen két országnak szeretnénk segítséget nyújtani határaik megerősítéséhez” – húzta alá Tesfaye.
Azonban Koppenhága álláspontja szerint azt is nagyon fontos támogatni, hogy az emberek ne is hagyják el hazájukat és vállalkozzanak veszélyes utakra.
Varga Judit: Magyarország mintaállam
A fenti nyilatkozat, valamint elmúlt hat év helytállása is bizonyítja, hogy Magyarország mintaállam, hiszen ami máshol vágy és remény, az nálunk valóság - írta meg az igazságügyi miniszter.
Egyszerre védjük Európa határait, miközben a segítséget oda visszük, ahol a legnagyobb szükség van rá - tette hozzá Varga Judit.