Külföld
A tálibok elfoglalták az elnöki palotát Kabulban

Az afgán kormány egyelőre hivatalosan nem erősítette meg, hogy a fegyveresek átvették az ellenőrzést a szigorúan őrzött épület fölött. Nem sokkal később viszont a tálibok azt is bejelentették, hogy kisvártatva az elnöki palotából kikiáltják az Afganisztáni Iszlám Emirátust a jelenlegi köztársasági államforma helyett.
Abdul Szattar Mirzakaval belügyminiszter a nap folyamán korábban arról beszélt, hogy a kabinet átmeneti kormánynak adja át a hatalmat, ám két tálib illetékes nem sokkal később közölte, hogy erről gyakorlatilag hallani sem akarnak, nem lesz átmeneti kormányzás, az iszlamista szervezet a hatalom teljes átadását várja el.
Asraf Gáni afgán elnök vasárnap elhagyta az országot. Ezt a nemzeti megbékélési tanács elnöke, Abdulla Abdulla korábbi külügyminiszter is megerősítette, s egyben bírálta is Gáni lépését, akit egyúttal exelnöknek nevezett. Elítélte az elnök menekülését Biszmilláh Hán Mohammadi védelmi miniszter is, aki a Twitteren azt írta, hogy az elnök és emberei „hátrakötözték a kezünket, majd eladták az országot”. „Isten verje meg Gánit és a bandáját!” - zárta üzenetét.
Amrullah Száleh alelnök a Twitteren bejelentette, hogy nem hajlandó együttműködni a tálibokkal. Híradások szerint az alelnök a Pancssír-völgybe utazott. Pancssír tartomány egyike azoknak, amelyek továbbra is a kormány uralma alatt állnak. Ezt a területet a tálibok 1996 és 2001 közötti országlásuk ideje alatt sem tudták bevenni, elsősorban a térség földrajzi adottságai miatt.
Hamid Karzai korábbi elnök a Facebookon azt jelentette be, hogy koordinációs tanács jön létre a hatalom békés átadása érdekében, s ennek rajta kívül Abdulla Abdulla és Gulbuddin Hekmatjár korábbi hadúr a tagja. Karzai a kormányerőket és a tálib csapatokat is arra kérte, előzzék meg, hogy zűrzavar alakuljon ki, és vegyék elejét az összecsapásoknak.
A tálibok az amerikai és nemzetközi erők végső kivonásának májusi kezdetekor indítottak általános támadást a kormányerők ellen, és az elmúlt bő egy hétben szélsebesen foglalták el az ország tartományi központjait, szinte egyetlen puskalövés nélkül; a legtöbb helyen a kormányerők egyáltalán nem vagy alig tanúsítottak ellenállást.
Stoltenberg: A NATO csapatai segítenek nyitva tartani a kabuli repülőteret
A NATO csapatai segítenek nyitva tartani a kabuli repülőteret, hogy megkönnyítsék az evakuálási műveleteket, miközben a tálibok a város elfoglalására készülnek - írta vasárnap délutáni Twitter üzenetében Jens Stoltenberg a NATO főtitkára.
Stoltenberg hozzátette, hogy telefonbeszélgetést folytatott az afganisztáni helyzetről Kanada, Dánia, és Hollandia külügyminisztereivel, valamint Boris Johnson angol miniszterelnökkel.
Pénteki sajtónyilatkozatában Stoltenberg azt hangsúlyozta, hogy a szövetség egyelőre fenntartja képviseletét az afgán fővárosban, de szükség esetén megteszi a megfelelő intézkedésket.
Gáni: A tálibok győztek
A tálibok győztek, így most már az ő felelősségük az ország vezetése, becsületének és létének megőrzése - jelentette ki vasárnapi Facebook posztjában Asraf Gáni afgán elnök, aki egyben megerősítette, hogy elhagyta az országot.
Gáni lépését azzal indokolta, hogy így el akarta kerülni a vérfürdőt. Mint fogalmazott, meggyőződése, hogy ha Kabulban marad, akkor számtalan hazafi veszítette volna életét, Kabult pedig lerombolják.
Gáni vasárnap hagyta el Afganisztánt, és nem sokkal később a szélsőséges iszlamista tálib felkelők behatoltak Kabulba, ahol az elnöki palotát is elfoglalták. Az Al-Jazeera arab hírtelevízió olyan felvételeket is sugárzott, amelyeken az látszik, hogy tálib harcosok Korán-verseket énekelnek az épületben. A felkelők bejelentették: az elnöki palotából hamarosan kikiáltják az Afganisztáni Iszlám Emirátust a jelenlegi köztársasági államforma helyett.