Külföld
Milliókból gazdálkodhat egy szélsőséges svéd imám
Egy malmői iszlamista szervezet vezetője az iszlamofóbia elleni harcra kapott hatalmas összeget elhunyt polgárok hagyatékából

A svéd kormány egy radikális iszlamista imám pénzelésével venné fel a harcot az úgynevezett iszlamofóbia ellen. A Samnytt nevű svéd hírportál szerint az Általános Örökösödési Alap (AA) tizenkét és fél millió svéd koronával (434 millió forint) támogatta Salahuddin Barakatot, akit többen a Muszlim Testvérség terroristaszervezet egyik szimpatizánsának tartanak. Az AA azoknak a svéd polgároknak a vagyonát és hagyatékát kezeli, akik örökösök nélkül haltak meg.
Az alap a tetemes összeget az Amanah nevű egyesületnek ajándékozta, amelyet Barakat együtt vezet Moshe David HaCohen rabbival, és amelynek deklarált célja az iszlamofóbia és antiszemitizmus elleni harc. Ezt a pénzt a 12–25 éves fiatalok körében végzett felvilágosító munkára szánják. Barakat többek között a malmői iszlám akadémia elnöke is, amelyet a város adófizető polgárai pénzelnek.
Az imám, akit a svéd baloldali média mérsékelt muszlimnak jellemez, a múltban előadóként részt vett az Iszlám Liga nevű szervezet konferenciáján, amelyet megfigyelők az egyiptomi Muszlim Testvérség radikális iszlamista szervezethez kötnek. Ezt a szervezetet vádolják az elmúlt évek egyiptomi támadásaiért is, amelyek során több nyugati turista életét vesztette.
A radikális svéd imám közösségi oldalán korábban úgy nyilatkozott, az iszlám vallás mindenek felett áll, még a svéd törvények felett is. A közelmúltban a francia kormányt is megtámadta, amiért az próbált fellépni a radikális iszlamista szervezetek ellen.
Barakat Emmanuel Macron kormányának tagjait iszlamofób gazembereknek nevezte. Kilenc nappal Samuel Paty francia tanár lefejezése előtt pedig úgy nyilatkozott, hogy a francia kormány legnagyobb félelme az arabok és muszlimok függetlensége, egysége és ereje. „Ez egy kétségtelenül indokolt félelem, mert egy szép napon azok, akik a franciák gonoszságának és igazságtalanságának lettek kitéve, követelni fogják azt, ami az övék” – tette hozzá.
Ez nem az első eset, amikor az Általános Örökösödési Alap vitatott ügyekre költi a svédek pénzét. A múltban olyan projektet pénzelt, amely információs anyagokat készített durva, pornográf szexuális gyakorlatokról. Ezt többek között 10–12 éves gyerekek körében terjesztették.
Kevésnek tartják a menedékkérők támogatását a zöldek
Növelné a svédországi Zöld Párt a bevándorlóknak járó állami segély összegét. Rasmus Ling zöldpárti képviselő szerint a jelenlegi támogatás nem elegendő, és az összeg nagyságát, amelyen huszonhét éve nem változtattak, újra kellene értékelni. Az egy főre eső napi támogatás 71 svéd korona, családfenntartó felnőttnek 61, gyerekeknek pedig 50.
Ez csupán a készpénzes támogatást jelenti, amin felül a bevándorlók ingyenes szállást, élelmezést, orvosi ellátást, oktatást, valamint jogi segítséget is kapnak, a svéd vöröskereszt szerint mindez így sem elegendő a megélhetéshez. A szervezet véleménye szerint a sokszor nagycsaládos menedékkérőknél már a hónap közepére elfogy a készpénz, így további adományokra van szükségük.
A szociális támogatás megemelését a baloldali és zöldpártok már évek óta szorgalmazzák, de az 1994-ben megállapított összeget eddig egyetlen kormány sem volt hajlandó megemelni. Egy 2018-as felmérés szerint a bevándorlók integrációja a számuk növekedésével arányosan lassul, így mára egy menedékkérő költségei évente megközelítőleg 74 ezer svéd koronára (2,5 millió forint) rúgnak.
(DD)