Külföld

Obama elnöki orvosa lemondatná Joe Bident

Joe Bidennek, az Egyesült Államok elnökének egészségi állapota miatt vissza kellene vonulnia - jelentette ki Ronny Jackson, Barack Obama és Donald Trump korábbi elnöki orvosa egy tévéműsorban. Az interjúban elmondta, ő a kezdetektől kételkedett Biden szellemi frissességében és most valóban bebizonyosodni látszanak kételyei.

Az elnök állapota csak egyre rosszabb és szembetűnőbb lesz, és ezt nem lehet majd eltitkolni az emberek elől - véli Jackson. Úgy fogalmazott: Biden vagy magától lemond, vagy meg fogják győzni arról, hogy lemondjon az elnöki tisztségéről, végső esetben az alkotmányra hivatkozva fogja átvenni az ország irányítását az alelnök, Kamala Harris.

Jackson elmondta: azt szeretné, ha Joe Biden részt venne egy kognitív teszten és a Fehér Ház nyilvánosságra hozná annak eredményeit.

Ismert, hogy már Biden kampánya alatt felmerült a kérdés, hogy vajon a hetvennyolc éves politikus megfelelő szellemi állapotban van-e ahhoz, hogy esetleges győzelme után országát vezesse. Megválasztása óta az elnök feltűnően kerüli a sajtótájékoztatókat, ha mégis a sajtó elé áll, akkor előre megírt válaszokat ad korábban feltett kérdésekre. Többször is a demencia jelei mutatkoztak Bidenen ezeken az eseményeken, nehezen formálja a szavakat, mondatokat és dadogni is szokott.

Objektum doboz
Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink

Nagy bajban a fiatalok

ĀAnthony Fauci, a Fehér Ház egészségügyi főtanácsadója a beoltottaknak azt javasolta, fontolják meg a beltéri maszkviselést, majd hozzátette, a kór ellen az oltás a legjobb védelem