Külföld

Migránsok éhségsztrájkja miatt bukhat a belga kormány

Baloldali pártok fenyegetőznek

Már több mint két hónapja éhségsztrájkolnak migránsok százai egy brüsszeli templomban, hogy tartózkodási engedélyhez juthassanak.

Migránsok éhségsztrájkja miatt bukhat a belga kormány
A tiltakozó bevándorlók között volt, aki öngyilkosságot kísérelt meg, vagy összevarrta a száját
Fotó: AFP/John Thys

A Politico szerint a bevándorlók helyzete már a belga kormánykoalíció egységét veszélyezteti. A tiltakozók közül hatan összevarrták a szájukat, öten öngyilkosságot kíséreltek meg, és vannak olyanok, akik a vízfogyasztást is megtagadták. Az ügyet az ENSZ is felkapta, a belga menekültügyi hivatal viszont közölte, hogy semmit nem lehet tenni.

Belga baloldali pártok hétfőn bejelentették, hogy kilépnek a koalícióból, ha egyetlen bevándorló is meghal. A pártok sürgetik Alexander De Croo miniszterelnököt, hogy oldja meg saját hatáskörben a kialakult helyzetet. Litvániára közben egyre nagyobb migrációs nyomás nehezedik, a belügyminisztérium közlése szerint a határőrség júliusban több mint 1500 illegális migránst tartóztatott fel a fehérorosz határon, idén eddig összesen 2228 bevándorló érkezett az országba.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom