Külföld
Alapjogokért: Az EU jövőjéről szóló vitában a föderalistáknak „lejt a pálya”

Kovács István, a jogi elemző intézet stratégiai igazgatója csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón elmondta: az EU egyszerre több fronton van válságban, és „maga sem tudja eldönteni”, hogy gazdasági közösség akar lenni vagy politikai unió.
Az okokra kitérve beszélt a koronavírus-járvány miatti egészségügyi, az annak nyomán kibontakozó gazdasági, illetve politikai, és az eddig „szunnyadó, jelenleg ébredező” migrációs válságról. Ezért - fogalmazott - „nem ördögtől való gondolat az EU megújítása”.
Kovács István hangsúlyozta, hogy az unió jövőjéről szóló párbeszédben az erős nemzetállamok közösségének támogatójaként az Alapjogokért Központ is részt vesz, a többi között szakmai anyagok készítésével, egyúttal utalt arra is: szervezetük európai polgári vitacsoport felállítását is tervezi.
A stratégiai igazgató egyebek mellett Orbán Viktor miniszterelnöknek az EU megújítása mikéntjét tárgyaló hét téziséből is idézve azt mondta, hogy az uniós intézményeket behálózza a Soros György által finanszírozott, nyílt társadalmat propagáló NGO-k hálózata, amelyek befolyása most „minden eddiginél erősebb”.
Szerinte ezzel mindenképpen kezdeni kell valamit, majd a lehetséges megoldások között említette a magyar kormányfő javaslatát, amely egy új testületet hozna létre a tagállami alkotmánybíróságok bevonásával.
Kovács Attila uniós projektvezető szerint az unió jövőjéről szóló vita tétje, hogy az EU a föderalizmus vagy az erős nemzetállamok alkotta közösség irányába indul el. Értékelése szerint a vita keretrendszerét is úgy alakították ki az uniós intézményrendszerek, hogy „eleve lejt a pálya” az Egyesült Európai Államok hívei számára.
Úgy látja, hogy megálljt kell parancsolni az EB törekvéseinek, ugyanis azok háttérbe szorítják a tagállamokat, megbélyegzik a nemzeti érdekeikért kiálló államokat és „lopkodó hatáskörelvonást” hajtanak végre.
A központ uniós projektvezetője kitért arra is, hogy az EU jövőjéről szóló vita irányát nagymértékben meghatározhatja a szeptemberi németországi és a jövő áprilisi franciaországi választások eredménye.