Külföld
A Republikánusok a francia regionális választás győztesei, nagy pofont kapott Macron pártja
A szavazók harmada voksolt
A vasárnap este nyolc órakor nyilvánosságra hozott előzetes adatok alapján a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés a szavazatok 20,8 százalékát gyűjtötte be, és egyetlen régió vezetését sem nyerte el.
Emmanuel Macron államfő pártja, a Köztársaság Lendületben, amely a régiók felében a második fordulóba jutáshoz szükséges 10 százalékot sem érte el, most összesen hét százalékot szerzett. Megfigyelők szerint az eredmény megváltoztathatja az erőviszonyokat a 2022-es elnökválasztásra készülő politikusok között.
A pártok a második fordulóban sem tudták mozgósítani szavazóikat. A nem hivatalos adatok szerint a franciák mindössze 33 százaléka voksolt. Ez az adat jelentősen elmarad a 2015-ös szinttől, amikor a szavazópolgárok 58,4 százaléka járult az urnákhoz.