Külföld
Magyarország nem azért épített kerítést, hogy elszigetelődjön

A képviselő az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén vett részt Strasbourgban, amelynek migrációval kapcsolatban tartott vitájában szólalt fel. Az MTI-nek elmondta: Magyarországnak az az álláspontja, hogy az EU-nak hatékony határvédelmi rendszer létrehozására kellene koncentrálnia, ami meggátolná az illegális bevándorlók Európába érkezését.
Véleménye szerint „szomorú, hogy a brüsszeli uniós elit folyamatosan új és új javaslatokat tesz le az asztalra, amelyek még mindig a kötelező elosztási kvóták körül forognak, amiket a tagállamokra rákényszeríthetnek.”
A politikus leszögezte: a magyar emberek referendum keretében döntöttek arról, hogy nem akarnak migránsokat az országban, és arról is, hogy egyedül a magyar vezetésnek van joga ahhoz, hogy erről döntsön. „Brüsszel folyamatosan meg akarja törni a bevándorlást elutasító országok egységfrontját, de Magyarország kiáll amellett, hogy helyben kell segíteni, ahelyett hogy a bajt Európába hoznánk”- tette hozzá.
„Álszentnek” nevezte továbbá azt is, hogy Görögország mint migrációs nyomással küzdő tagállam az EU-tól kér pénzügyi támogatást, majd a tagállamoktól azt várja el, hogy vegyék át a migránsokat.
„A vita folyamán nagyon kevesen hangsúlyozták a határvédelem fontosságát annak ellenére, hogy ismét egyre több migráns érkezik a földközi-tengeri és a nyugat-balkáni útvonalakon” - tette hozzá.