Külföld

Soros György megint Magyarországot sértegeti

Soros György megint Magyarországot sértegeti, most éppen azzal, hogy maffiaállamnak nevezi - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken a Facebook-oldalán, azt is rögzítve: „végtelenül hamisan csengenek az ilyen sértegetések egy olyan dollármilliárdostól, aki nem fizet adót”.

Soros György megint Magyarországot sértegeti
Soros György megint Magyarországot sértegeti, most éppen azzal, hogy maffiaállamnak nevezi
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

 Dömötör Csaba bejegyzése szerint amerikai médiumok nemrég arról számoltak be, hogy Soros György „különböző technikákkal” elérte, három évig ne kelljen szövetségi adót fizetnie. „Az adóelkerülési manőverekben főszerepet játszanak az alapítványok. Csak a Nyílt Társadalom Alapítvány irányába 18 milliárd dollárt mozgatott át korábban, kikerülve mindennemű adózást” - írta a kormánypárti politikus, arra is felhívva a figyelmet, hogy ez nagyjából 5300 milliárd forintnak megfelelő összeg.

„A Wall Street Journal úgy írt erről a műveletről, mint a történelem legnagyobb adóelkerüléséről” - rögzítette az államtitkár.

A teherautónyi pénzt ábrázoló illusztráció forrása a Wall Street Journal
A teherautónyi pénzt ábrázoló illusztráció forrása a Wall Street Journal
Fotó: Facebook/Dömötör Csaba

Dömötör Csaba megfogalmazása szerint „nem áll meg itt a vérnyomásnövelő történet, mert a nagy adóelkerülő mások számára azért magasabb adókat követel”.

A hozzá köthető Project Syndicate oldalon a társasági adó emelését nevezik a legjobb megoldásnak a járvány utáni helyzetben - ismertette, majd hangsúlyozta, Magyarországnak pont az alacsony társasági adó az egyik legnagyobb versenyelőnye.

Dömötör Csaba szerint, ha valaki azt kérdezné, hogy miért érkeznek Soros Györgytől menetrendszerű sértegetések, választ kaphat, ha megnézi a Bécsbe költözött CEU-nak szánt beszédét.

Ebben - folytatta - egyértelmű célként nevezi meg a nyílt társadalmat; „ez a gyakorlatban természetesen több migrációt jelent”. „Na, ez az, amit mi nem akarunk” - szögezte le.

„Ha százszor támad ránk, akkor százszor állunk ki magunkért. És ha kell, mindannyiszor hozzátesszük: egy senki által meg nem választott adókerülő keresztapa ne adjon leckéket demokráciából” - írta, majd azt javasolta, ha végre valami jót szeretne tenni a világgal, kezdje azzal, hogy befizeti a saját adóit.
 

Kapcsolódó írásaink

Orbán Viktor: Óriásit nőtt a migrációs nyomás

ĀA nemzeti konzultációban az élet szervezésének a tartópilléreit kell letenni - Aki nincs beoltva, azt meg fogja találni a vírus - A gyermekek szexuális nevelése kizárólag a szülőre tartozik - Az adóemelés a magyar gazdaság számára méreg

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom