Kulturális imperializmus fenyegeti Európát

– Miért éppen Budapest?

– Az intézet vezetői, Melissa és John O’Sullivan ajánlották fel a lehetőséget tavaly, amivel örömmel éltem is volna, hiszen éppen a Ne élj hazugságokban című könyvemen dolgoztam. Minél több időt akartam tölteni a volt szocialista blokk országaiban, hogy megismerjem a múltbéli tapasztalataikat, amelyeket hasznosíthatunk a most kiépülő új, puha totalitarianizmusban az Egyesült Államokban.

Közbejött a koronavírus, de idén már azt mondtam, lesz, ami lesz, Magyarországra jövök – szerencsére pont akkor, amikor újraindul az élet. Mi, amerikai konzervatívok elég reménytelen helyzetben vagyunk, szeretném tanulmányozni, mit tesznek a magyarok, a visegrádiak.

– Mi volt a legnagyobb meglepetés Magyarországon?

– Megdöbbentő volt számomra, mennyire él a mai napig a magyarokban Trianon emléke. Magyarországnak rettenetes huszadik százada volt, elvesztette a területe kétharmadát, majd negyven évre megszállta egy idegen hatalom. Mindez segített megérteni, miért védik ilyen szenvedélyesen a szuverenitásukat, legyen szó az Európai Unióról vagy másról.

– Sokszor az a benyomásunk, hogy az unió úgymond régi tagállamai a mai napig másodrendű tagállamként kezelik Magyarországot.

– Európát nem ismerem annyira, hogy ezt megítéljem, azt viszont tudom, milyen elitistán ír az amerikai média Európának erről a részéről. Szerintük a visegrádi országokat és a volt szovjet államokat úgy kell kezelni, mint a gyerekeket, rá kell őket vezetni azokra a liberális értékekre, amelyek az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában meghatározók.

Ez rendkívül sértő. Már csak azért is szeretném megvédeni Magyarországot és Lengyelországot, mert a legtöbbet utálom ezen úgymond értékek közül. Szeretem viszont a különbözőséget: Magyarország legyen Magyarország, Franciaország legyen Franciaország, meg akarom ismerni a kultúrájuk gazdagságát. A liberálisok folyton azt mondják, hogy sokszínűséget akarnak, de ez nem igaz, ők uniformitást akarnak valójában.

– Ezt rá tudják erőltetni a ré­giónk országaira is?

– Törekvés van rá. Egy nagy multicég lengyelországi kirendeltségénél dolgozó ember beszélt nekem arról, hogy a cégnél kötelezően ünnepelniük kell az LMBTQ-büszkeséget. Mondta, hogy ő katolikus, nincs baja ezekkel az emberekkel, de az az érzése, hogy ha meg akarja tartani a munkáját, akkor ünnepelnie kell olyasmit, ami ellenkezik a lelkiismeretével. Dühít, hogy az amerikai vállalatok ilyen agresszív kulturális imperializmust folytatnak. Miattuk változik az Egyesült Államok is ilyen gyorsan: nem a kormány nyomul ennyire, hanem a vállalatok.

– Donald Trump elnöksége alatt is azt láttuk, hogy a nagyvállalatok járnak az élen az olyan úgymond progresszív témák hirdetésében, mint a Black Lives Matter vagy az LMBTQ-jogok, mikor mi.

– Így van, és rendkívül erősek! A gazdasági lobbierejüket törvények megváltoztatására használják. Kialakult az úgynevezett woke, azaz felvilágosodott kapitalizmus.

– Miért jó ez a profitra törekvő nagyvállalatoknak? Feltételezem, az amerikaiak többsége nem ért ezzel egyet.

– Valójában a nagyvállalatoknak nemcsak a profit számít, hanem ki akarják vívni egymás tiszteletét. Ezért is készül Hollywoodban annyi baloldali film, hiába veszteségesek. Másrészt pedig a fiatal amerikaiak azt várják a vállalatoktól, hogy legyenek politikailag aktívak. A konzervatívok mondjuk nem, de a liberálisok nagyon is és folyton erről beszélnek. Istenpótlékot keresnek, pszeudovallást teremtenek maguknak. Hol lesz ennek a vége?

Akárhányszor olyanokkal beszélek, akik a volt szovjet blokkból vándoroltak ki az Egyesült Államokba, mind azt mondják, hogy amit manapság látnak Amerikában, az ugyanolyan, mint amit hátrahagytak. Nagyon dühösek, hogy az amerikaiak nem hiszik el nekik, hogy az Egyesült Államokban lehet totalitarianizmus. Nincs titkosrendőrség és hasonlók, de félelemben tudják tartani az embereket, hogy ne merjék kimondani, amit gondolnak, nehogy elveszítsék az állásukat.

– Amikor Trump megnyerte a választást öt éve, kiderült, milyen sok ember érezte úgy, hogy magára hagyta az elit, és végre úgy érezte, visszakapja a méltóságát. Mi változott meg a tavalyi elnökválasztásra?

– Trump számomra keserű csalódás. Reméltem, hogy végre sikerült változást elérni, mert szerintem is le kell rombolni a régi republikánus elitet. Fontos érdeme Trumpnak, hogy jó bírákat nevezett ki, minden reményünk bennük van most. Szenvedélyes beszédeket tartott, de a kormányzással kevesebbet foglalkozott. Vannak, akik azt mondják, hogy Orbán Viktor a magyar Trump. Ez nem igaz, mert Orbán érti a politikát, tudja, hogy kell használni a hatalmat. Konzervatívként szeretném, hogy Amerikában felemelkedjen egy Orbánhoz hasonló karakter, akiben megvannak Trump megérzései, de tudja is, hogyan kell politizálni.

– Szóval Trump problémafelvetései jók voltak, csak a megvalósítás nem?

– Remekül tartotta magán a média figyelmét, de nem volt hosszú távú programja. Joe Biden viszont tudja, hogy működik a kormányzás, és sajnos visszafordít mindent, amit Trump csinált, mert azok nem tartós változások. A republikánusok pedig közben rettegnek attól, hogy felszólaljanak végre a Black Lives Matter és hasonlók ellen, nehogy bigottnak bélyegezzék őket.

A republikánusok nem mernek kiállni értünk, keresztényekért, konzervatívokért, de a szavazataink azért kellenek. Még egy valami, amit el kell ismerni Trump érdemei közül: ő ki mert állni, mert konfliktust vállalni, és remélem, hogy az általa kinevezett bírák is eszerint cselekszenek majd.

– Képes lehet arra Joe Biden, hogy elsimítsa a már-már polgárháborús szembenállást? Egyáltalán, lehet még olyan elnöke az Egyesült Államoknak, aki mindenki amerikai elnöke?

– Ehhez csodát kellene tenni, amit Biden már nem fog, mert túl idős. Senki sem gondolja komolyan, hogy újra fog indulni. Az igazi harc négy év múlva lesz Kamala Harris és a republikánusok elnökjelöltje között, bárki is legyen az. Az ameri­kaiak rendkívül megosztottak, óriási a bizalmatlanság egymás iránt.