Nem érdeke Netanjahunak az elhúzódó konfliktus

– Mi okozhatta azt, hogy az elmúlt időszak előrelépéseihez képest most ismét kiújult az Izrael és a palesztin Hamász közti konfliktus?

– Az elmúlt hetek eseményeit tekintve azt láthatjuk, hogy a jelenlegi izraeli válaszcsapások tulajdonképpen reakciók az egy hónapja tartó palesztin provokációkra. Kétségtelen, hogy az április eleji, kelet-jeruzsálemi Damaszkuszi kapu lépcsőjét érintő tilalom okot adott a palesztin fiatalok számára az elégedetlenségük kimutatására, azonban az általuk elkövetett erőszakos utcai incidensek, valamint a rendfenntartókat ért kődobálások és Molotov-koktél támadások csak tovább fokozták a feszült helyzetet. Az események eszkalálódásán végül már az sem segített, hogy Izrael visszavonta a Damaszkuszi lépcsőket érintő korlátozásokat, hiszen a palesztinok közben amiatt kezdtek el zúgolódni és tüntetni, hogy a 10 ezer főre korlátozott, Jeruzsálem óvárosában található Al-Aksza mecsetet nem látogathatják létszámkorlát nélkül.

A palesztin közösség önhergelése végül azt eredményezte, hogy május elején fegyveres merénylet történt Ciszjordániában, ahol két izraeli megsebesült, majd néhány nappal később, a rendőrségnek már villanógránátokkal kellett szétoszlatnia az esti ima után az Al-Aksza mecsetnél tüntető, s a biztonságiakat kövekkel, vizes palackokkal és székekkel dobáló palesztinokat. Innentől kezdve borítékolható volt a további erőszakos incidensek elszaporodása, melynek keretében a Damaszkuszi kapunál ismét összecsapások törtek ki a palesztinok és az izraeli rendőrök között, ezekben mintegy kilencven palesztin megsebesült.

Ezt követően a Gázai övezetet uraló Hamász ultimátumot küldött Izraelnek, miszerint annak ki kell vonnia minden biztonsági egységét az Al-Aksza mecsetnek otthont adó Templomhegyről, valamint szabadon kellene engednie valamennyi, az utóbbi napok zavargásaiban elfogott palesztint. Mivel Izrael nem tett eleget a fenyegetésnek, a Hamász rakétákat indított Jeruzsálem irányába.

– Érdeke a belpolitikai válsággal küzdő izraeli kormányfőnek, Benjamin Netanjahunak a konfliktus elhúzódása?

– Izrael belpolitikájának mindig is szerves részét képezte az ország biztonságának és területi integritásának a garantálása, ennél fogva egy ennyire éles konfliktus megfelelő kezelése természetesen adhat esélyt politikai tőke kovácsolására. Ugyanakkor egy elhúzódó hadászati konfliktus a nemzetközi politika porondján – kommunikációs szempontból – nem túl szerencsés, hiszen az izraeli haderő messzemenően túlerőt képez még a legszélsőségesebb iszlamistákkal szemben is, ennél fogva egy hosszan tartó, számos áldozattal együtt járó konfliktus esetén könnyedén elveszítheti Izrael a világ együttérzését, szimpátiáját.

Megjegyzendő, hogy a konfliktus hatására Naftali Bennett, a sokak által a mérleg nyelvének tartott Yamina Párt elnöke megszakította a Yair Lapiddal folytatott kormányalakítási tárgyalásokat és szélesebb körű egységkormány alakítását szorgalmazta. Az arab pártok részvétele egy koalícióban az erőszak miatt nehezebbé vált. Netanjahu felkínálhatja Bennetnek a kormányfői posztot, vagy a koalíciót. Ha egyik opció sem működik, két éven belül ötödik választást tartanak, és az új kormány megalakulásáig Netanjahu ügyvezető kormányfő marad. Mindezek értelmében korai lenne Netanjahut leírni.

– A Palesztin Hatóságot irányító Mahmúd Abbász milyen politikai tőkét kovácsolhat a helyzetből?

– Emlékezetes, április 29-én Mahmúd Abbász palesztin elnök a május 22-re meghirdetett palesztin parlamenti választások elhalasztását jelentette be, indoklása szerint azért, mert Izrael nem teszi lehetővé, hogy a Kelet-Jeruzsálemben tartózkodó palesztinok demokratikus módon voksolhassanak. Azonban a helyzet az, hogy Abbásznak komoly politikai ellenfelei vannak, számos palesztin választói szegmens nem elégedett a munkájával, továbbá beszédes tény, hogy utoljára 15 évvel ezelőtt rendeztek ehhez hasonló választást a térségben.

– Milyen törekvései lehetnek Kínának, Oroszországnak vagy Törökországnak?

– Mindhárom országnak alapvető érdeke a közel-keleti béke szinten tartása, erről árulkodik az is, hogy Kína kezdeményezésére a héten összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését is. Ugyanakkor kétségtelen, hogy mind Oroszországnak, mind pedig Törökországnak eltérő okoknál fogva érdeke a térségbeli erős palesztin jelenlét, azonban a napokban látott intenzív és direkt módozatú hadviselés nem szerepel e katonai nagyhatalmak érdekei között.

– Donald Trump szerint a Biden-adminisztráció külpolitikája tehető felelőssé a mostani helyzetért. Van ebben ráció?

– Természetesen van, Trump elnök adminisztrációja bár kifejezetten Izrael-pártinak minősült, a volt amerikai elnök példátlan diplomáciai érzékkel indította útjára a szunnita-izraeli közeledést, melynek keretében érdekelté tette az arab világ vezető országait egy stabil és biztonságos Izraelben, amely ezáltal a térségre is pacifikáló hatással volt. Azzal például, hogy Joe Biden demokrata elnök az antiszemitizmusáról hírhedt Iránnal kapcsolatban igyekszik engedményeket biztosítani, vagy hogy a jelenlegi konfliktusban is egyenlőségjelet tesz a palesztin rakétaeső és az önvédelemből indított izraeli válaszcsapások között, szemmel láthatóan nem a béke helyreállításán dolgozik.