Külföld

Hidvéghi: A józan ész diadala, hogy megbukott a Salvini elleni per

A józan ész diadalának nevezte Hidvéghi Balázs fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő, hogy megbukott a Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter ellen indított per.

Hidvéghi: A józan ész diadala, hogy megbukott a Salvini elleni per
Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

A fideszes politikus pénteken a Facebook-oldalán kiemelte: a legnépszerűbb olasz párt elnökének azért kellett bíróság elé állnia, mert korábban belügyminiszterként nem engedélyezte egy hajóval érkezett migránscsoport partraszállását. „Nyugat-Európa lelkiállapotát mutatja, hogy civil szervezetek őt rángatták bíróság elé, nem pedig a migránsokat folyamatosan Európa felé szállító embercsempészeket” - jegyezte meg.

A bíróság most kimondta, hogy ebben az ügyben nem emel vádat - írta Hidvéghi Balázs. Hozzátette: „Salvini azonban sajnos nem dőlhet hátra. Bátor kiállása az összes bevándorláspárti NGO céltáblájává tette”. Egy másik hasonló ügyben már el is indult ellene az eljárás, szeptemberben kell bíróság elé állnia.

„Mi pedig, akik szeretnénk, ha a gyermekeink is egy európai Európában élnének, izgulhatunk, hogy mi lesz az eljárás vége. Hajrá Salvini!” - fogalmazott Facebook-oldalán Hidvéghi Balázs.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom